#parlament

Megszavazták: plusz pénzt fog kapni Antall Józsefné

Kiemelt juttatás jár a jövőben a hivatali ideje alatt elhunyt kormányfő özvegyének. A parlament hétfőn 247 kormánypárti igen szavazattal, 91 ellenében fogadta el Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető fideszes államtitkár erről szóló javaslatát.



Lemondott parlamenti mandátumáról Kukorelly Endre

Hivatalosan is lemondott parlamenti mandátumáról Kukorelly Endre hétfőn – mondta el az MTI érdeklődésére Heltai László, az LMP választmányi szóvivője. Az ellenzéki párt Lengyel Szilviát jelöli Kukorelly Endre helyére országgyűlési képviselőnek.


Sűrű napja lesz ma a parlamentnek

Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.


Előrehozott választások jöhetnek Egyiptomban

Egyiptomban valószínűleg előrehozott választásokat kell tartani a következő hónapokban, mert a legfelsőbb közigazgatási bíróság vasárnap megerősítette az alkotmánybíróság korábbi döntését, amely illegitimnek nyilvánította a mostani törvényhozást.


Háromnapos ülést tart a Ház jövő héten

Háromnapos üléssel folytatódik a jövő héten az Országgyűlés őszi ülésszakbeli munkája. A képviselők megkezdik a választási eljárásról szóló, kedden benyújtott törvényjavaslat és az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tárgyalását - mondta el az MTI-nek György Bálint, a parlament sajtószolgálatának vezetője a házbizottság csütörtöki ülése után.


Másodszorra is módosíthatják az alaptörvényt

Hét előterjesztés általános vitájával folytatja munkáját az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők egyebek mellett megtárgyalhatják Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azon előterjesztését, amely az Alkotmánybíróság által megsemmisített korábbi rendelkezést átírva 62 évről 65 évre növeli a bírák és egyúttal valamennyi, az igazságszolgáltatásban közhatalmat gyakorló személy nyugdíjkorhatárát.


Kossuth tér 1-3. – Hétfőn több ügyben is visszavonulót fúj a Fidesz

Hétfő a pálfordulások napja lesz a parlamentben: a Fidesz mégis támogatja a családon belüli erőszak büntethetőségét, már nem tartja annyira fontosnak az államadósság ellen kitalált alkotmányos féket, Mohács pedig mégis kap pénzt a dunai kompra. Van viszont, amiben nem enged a kormány: kedden megkezdik az alaptörvény-módosítás vitáját, amellyel az Alkotmánybíróság döntése ellenére is lecsökkentik a bírák nyugdíjkorhatárát.


Gyurcsány nem engedi, hogy jelöljék és élőláncot szervezne

Nem akar kormányfőjelölt lenni a 2014-es parlamenti választáson Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke erről a szlovák hírügynökségnek beszélt szombaton. A Demokratikus Koalíció az éhségsztrájkot követő rendezvényén további tiltakozási formákat javasolt szombaton a választási feliratkozás terve elleni egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc. Ha elfogadják a törvényt, a Demokratikus Koalíció élőláncot szervez a Parlament köré.


A megvert nőket a gyerekvállalás sem védi meg

Bár az egyik parlamenti képviselő szerint a gyerekszülés elejét veszi a családon belüli erőszaknak, segítő szolgálatok adatai szerint tavaly 884 bántalmazott nő kényszerült emiatt elmenekülni otthonról, köztük 609 anya a gyermekével együtt kért menedéket. A statisztikák szerint hetente legalább egy nő hal meg ma azért Magyarországon, mert partnere megverte, és sok esetben előfordul az is, hogy főállású anyát vagy kismamát bántalmaz társa.


Varga István: "nem akarok szívrohamot kapni"

Varga István fideszes képviselő nagy port kavart parlamenti nyilatkozatai után az Origónak telefonon azt mondta: "sajnálja, ami történt", annál is inkább, mert szerinte "Jeruzsálemtől New Yorkig mindenki erről beszél".


Megkezdődött a parlamenti választás Hollandiában

Megkezdődött szerda reggel Hollandiában az előrehozott parlamenti választás. A 12,5 millió szavazásra jogosult polgár támogatásáért 21 párt verseng. Hollandiában nincs parlamentbe jutási küszöb. Az előző ciklusban tíz párt küldhetett képviselőt a 150 tagú törvényhozásba.


Éjszakába nyúlt a költségvetési vita a Parlamentben

Utolsó napirendi pontként a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitáját folytatták le az Országgyűlésben kedden késő este. A képviselők három és fél órán keresztül vitatkoztak a büdzsé tervezetéről.





Egy éjszaka alatt mém lett a fideszesből

"Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" – vélekedett a tegnap esti parlamenti vitán Varga István fideszes képviselő. Kijelentéseivel máris elérte, hogy mémek tucatjait kezdjék el készíteni az interneten.


Napirenden az elhunyt kormányfő özvegyének kiemelt juttatása

Ma dönt a parlament a trafiktörvény elfogadásáról, így a jövő év második felétől fő szabály szerint csak dohányboltokban lehet majd cigarettát kapni. Megkezdődik a munkahelyvédelmi terv végrehajtásához szükséges törvénymódosítások tárgyalása, és újra megnyitják a 2013-as költségvetés részletes vitáját is.


Balta és tejivó a Parlamentben - Nagyítás-fotógaléria

Az őszi politikai szezonnyitón Orbán közölte: 2014-től kibővítik a családi adórendszert. Ez minden bizonnyal tetszett a Jobbik frakciójának, ahol Dúró Dóra "Méhében él a nemzet" laptopvédővel erősített az őszre. Az MSZP sem maradt el, gyerekek kezébe nem való baltának látszó tárgyat hozott az ülésre Szanyi Tibor. Folyamatosan frissülő fotógalériánk a Parlamentből.