Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Megérkeztek a Parlamenthez a kormány foglalkoztatáspolitikája ellen tiltakozó "éhségmenetek"; az ország több megyéjéből egy hete útnak indult csoportok hétfőn délután a budapesti Astoriánál egyesültek, majd közösen vonultak az Országház elé; mintegy ezerötszázan voltak, amikor az Alkotmány utcában felállított pódiumhoz értek.
A demonstrálók érkezésüket az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris üléséhez igazították. A Közmunkás Szakszervezet, a Munkát Kenyeret! Egyesület és a Munkásképviselet Alapítvány szervezésében útnak indult csoportokhoz több szocialista és LMP-s politikus is csatlakozott. Ujhelyi Istvánt, az Országgyűlés szocialista alelnökét, Török Zsolt MSZP-s pártszóvivőt és az LMP-s Vágó Gábort az Alkotmány utcában is látták az MTI tudósítói.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook oldalán azt írta, a megmozdulás miatt a 2-es villamosok rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér megállóhelyek között közlekednek. A 70-es és a 78-as trolibuszok nem érintik a Kossuth Lajos tér M végállomást, a Honvéd utcai megállóig lehet utazni velük.
A tömegben állók közül többen piros szakszervezeti, valamint és Munkát, kenyeret! feliratú zászlókkal és a megyék, települések nevét jelző táblákkal álltak és azt skandálták: "Munkát, kenyeret, tisztességes béreket!" A demonstrálókat a Parlament előtt egy - villanyoszlopokra kifeszített - több négyzetméteres molinó fogadta azzal a felirattal: "Köszöntjük a szoci hataloméhség menetét!".
A Fidesz pártigazgatója korábban MSZP-s "hataloméhség-menetnek" nevezte a demonstrációkat. Kubatov Gábor szerint a szocialisták a kispénzű emberek háta mögé bújva kampányolnak, és akciójuk tipikus példa a hazugságra, az átverésre és a szemfényvesztésre.
A Jobbik szóvivője korábban azt mondta, a szocialisták luxusmeneté vált az éhségmenet. Mirkóczki Ádám ezzel arra utalt, hogy információik szerint az éhségmenet MSZP-s résztvevői az egyik este egy gyöngyösi strand szaunájában pihenték ki a menetelés fáradalmait.
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége az MTI-nek megküldött nyilatkozatban közölte: szolidaritás vállal a Budapestre érkező menetek tagjaival, és egyetért céljaikkal. A szakszervezeti szövetség szerint "a munkavállalókat sújtó kormányzati intézkedések hatására reményvesztetté váltak a nagycsaládosok, a munkanélküli, de dolgozni akaró emberek, a rokkant, de másokért még tenni akaró nyugdíjas ápolók, orvosok, bírók és tanárok." Az Autonómok a közmunkások bérének emelését, egyenlőséget, a munkanélküli ellátás folyósítási idejének meghosszabbítását és "valódi szociálpolitikát" követelnek - olvasható a nyilatkozatban.
Az elmúlt héten több "éhségmenet" is elindult Budapest felé egyebek között Békéscsabáról, Nyíregyházáról, a baranyai Sellyéről, Kaposvárról, Ózdról és a Hajdú-Bihar megyei Polgárról. Budapesten kettős kordon várta őket az előre felállított színpadnál.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.