Kövér megregulázott Országgyűlése

Ha ostort nem is, fegyelmezőeszközöket bőven kapott az országgyűlési porondmester. A februárban újrainduló parlament házelnöke sokkal keményebben és szabadabban mérlegelve léphet fel a képviselők ellen, mint korábban. És meg is fogja tenni. Az ülésvezetéskor eddig is szigorú hangot megütő Kövér László ugyanis a fegyelmi szabályok mellé most megkapta a karhatalmat, az év elején felállított Országgyűlési Őrséget is. A parlamenti fotósok kedvenc témája lesz a törvényhozók kivezetése a teremből, amivel már tavaly is fenyegette a rendzavarónak tekintett képviselőket (lásd Házelnöki mondatok című írásunkat).

Ehhez nem kell sok. Már akkor figyelmeztetés nélkül megvonható a szó egy törvényhozótól, ha „kifogásolja” az ülésvezetést, s így járhat az is, aki második felszólítás után „nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól” vagy „feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli”. De jöhet a pénzbírság, a tanácskozásból való kizárás, sőt végső esetben a karhatalmi kivezettetés is. Nem nehéz elképzelni, mi vár a jövőben az olyan rendbontóra, mint akire a rendszerváltás utáni első ciklusban a patkóban Orbán Viktor előtt ülő Andrásfalvy Bertalan panaszkodott: az MDF-es művelődési miniszter azt nehezményezte, hogy „amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt”.

Kövér László

Bánkuti András

Az Országgyűlés nem cirkusz – ennek az első ránézésre kifogásolhatatlan elvnek kemény kézzel fog érvényt szerezni a házelnök és csapata a mögöttük álló többség segítségével. Az új szabályok figyelmesebb vizsgálata után persze nyilvánvaló, hogy nem az az alapkérdés, lehet-e plakátokat emelgetni vagy másképp akciózni a Házban, hanem az, minek tekinti a parlamenti többség az Országgyűlést. Nagy teljesítményre beállítandó törvénygyárnak, vagy a demokratikus viták helyszínének? Nem kétséges, a Fidesz–KDNP az előbbinek a híve. Ezt az is jelzi, hogy 2012-ben csúcsot döntött a Kossuth téri futószalag: 225 törvényt fogadtak el. Jellemző azonban, hogy egyetlen ellenzéki indítvány se jutott el idáig, több törvényerőre emelt fércmű viszont részben vagy egészben az Alkotmánybíróságon (AB) végezte – aligha függetlenül a vitakorlátozó parlamenti gyakorlattól.

De mi más várható akkor, ha a törvényalkotás megcsúfolásaként olyan esetek fordulnak elő, mint a képviselői javadalmazás módosítására 2011 februárjában benyújtott rövidke tervezeté? Annak ugyanis egyetlen érdemi paragrafusa volt, ám mire a végszavazásig eljutott, meghagyott címe ellenére kilométer hosszú energetikai jogszabály lett belőle az alkotmányügyi bizottság javaslatára. Az eredeti tervezetet „kiegészítő” zárószavazás előtti módosító indítványt az azóta alkotmánybíróvá emelt fideszes Balsai István terjesztette a Ház elé.

Hamis az az állítás, hogy a parlamenti hatékonyság és az obstrukció között kellett választani az új országgyűlési szabályok megalkotásakor. A magyar képviselőházi „rendzavarási gyakorlat” az elmúlt bő két évtizedben nem tért el az Európában megszokottól, ugyanakkor igen távol áll attól a száz évvel ezelőtti törős-zúzós törvényhozástól, amire annak idején a parlamenti karhatalom bevezetése érdekében hivatkoztak is (lásd Őrségváltás című írásunkat). A helyzet se forradalmi: a 2010-es fülkerevolúció aligha lesz külön fejezet a magyarság történelemkönyvében.

A valódi szándékokról sokkal többet elárul az, hogy miként változnak (vagy módosultak 2010 óta) az ellenzéki jogok. A vizsgálóbizottságokat aligha lehet a parlamenti munka akadályának tekinteni, mégis korlátozza létrejöttüket a több ütemben hatályba lépett országgyűlési törvény. Most ugyan még a képviselők 20 százalékának indítványára fel kell állítani ezeket – más kérdés, hogy a kormánypárti obstrukció megakadályozhatja a tagok megválasztását –, a parlamenti többség azonban gondolt a nyugodt jövőre: már eldöntötte, hogy a következő választás után csak kezdeményezési jog illeti meg az egyötödöt, ráadásul a témaköröket is behatárolták, interpellációval rendezhető ügyben például nem jöhet létre bizottság. Hasonló falakat máshol is emeltek: 50 képviselő helyett a törvényhozók negyede kell az államfőjelöléshez, s már a mandátum se jogosít arra, hogy valaki utólagos normakontrollra az AB-hez forduljon, ehhez a képviselők negyedének kell összeállnia. Elvesztették a törvényhozók a népszavazás kezdeményezésének jogát is. Teret nyert a kormányoldal az AB-tagok jelölésénél, az egy frakció – egy bizottsági tag elvet felváltotta a többségi. Ez, mint a 2011-es jelölések is mutatták, praktikusan azt jelenti, hogy csak kormánypárti kiszemelt öltheti magára a bársonytalárt.

Esküt tesz az Országgyűlési Őrség

Stiller Ákos

A többség mindig és mindent visz – ezt láthatóan kikezdhetetlen szabállyá kívánja tenni a Fidesz–KDNP. Ezzel megtakaríthatja az afféle trükközéseket, mint amikor a parlamenti vizsgálatokra albizottságokat állított fel, azokban ugyanis automatikusan többséget kapott, mert csak a valódi vizsgálóbizottságokra vonatkozik a paritás elve (HVG, 2011. augusztus 20.). Ugyanezt a felfogást tükrözi, hogy egyre hosszabb a kétharmados törvények listája, s nő az ilyen aránnyal megválasztandó állami tisztviselők száma. A minősített többség erőltetése vereség esetén is jól jöhet a mai kormánypártoknak: minősített kisebbséget csinál belőlük. A most elfogadott kétharmados döntéseket ugyanis egyharmaddal is életben, az így megválasztottakat – például a legfőbb ügyészt – pedig hivatalban lehet tartani.

Noha az előző, MSZP–SZDSZ-kétharmad idején született 1994-es házszabály egyik jellemzője az ellenzéki jogok kiterjesztése volt, a magyar politikai elit eddig sem volt a konszenzusos demokráciafelfogás híve. Ez azonban a közelmúltig inkább a politikai gyakorlatban mutatkozott meg, az új országgyűlési szabályok megszületése óta viszont „papír is van róla”. Ami azért is veszedelmes, mert a – választási vereségük esetén a ma kormányzókat sújtó – regulák túlélhetik a kurzusváltást: kétséges, lesz-e az új győztesnek annyi önuralma, hogy a bosszúvágya ne nyomja el ma hangoztatott kisebbségvédelmi elveinek törvénybe iktatását.

A parlamenti változtatások is jelzik: a Fidesz–KDNP nyugodt évre vágyik a választás előtt. Erre utal a kormány tavaszi ülésszakra szánt törvényalkotási programja is, amit egy-két kivételtől, köztük a már szavazásra előkészített polgári törvénykönyvtől (lásd cikkünket a Társadalom rovatban) eltekintve kisebb jelentőségű indítványok jellemeznek; például a halgazdálkodásról vagy a fémkereskedelemről szóló vita nyilvánvalóan kevesebb lehetőséget ad az ellenzéknek a választókat megmozgató szónoklatokra. Egy kis demokratikus homok azért került a gépezetbe: a listát a Háznak bejelentő Navracsics Tibor-levél még a két nagy jelentőségű – az alkotmányhoz csapott átmeneti rendelkezéseket és a választási eljárási törvényt megrostáló – AB-döntés előtt született. De nem érdemes tovább húzni a tavaszi programban nem szereplő pártpénzreformot sem. A már tavalyra ígért új törvény halogatása azzal járhat, hogy a kormányoldal csak két rossz közül választhat: vagy a kampány előtt közvetlenül módosít a kortesszabályokon, vagy maradnak a kijátszható, nehezen értelmezhető mai előírások.

A voksolás közeledte megnehezíti a kövéri konszolidációt. A Fidesz–KDNP korteskedést behatároló tervei miatt – a sajtó parlamenti mozgását, közvetítését korlátozó szabályok ellenére – az ellenzék számára egyre inkább felértékelődik az országgyűlési fellépés. Így borítékolható az eredmény: zajos ülésszakok jönnek, házelnöki szankciókkal.

JUHÁSZ GÁBOR