„A házmester meg nyaljon sót” - üzente Kövérnek Szabó Tímea
A Párbeszéd felajánlotta a segítségét az LMP-nek, miután megbüntette őket Kövér László.
A Párbeszéd felajánlotta a segítségét az LMP-nek, miután megbüntette őket Kövér László.
hvg.hu
A frakció tagjai fél évig nem vihetnek be vendéget az épületbe.
hvg.hu
A miniszter valahogy nem tett arról említést, hogy ha év végéig nincs megállapodás a helyreállítási alapról, akkor 1600 milliárdot fog elbukni az ország.
MTI
A “trükkös” apaszabadságról, a Magyar Kultúra Napjáról, a 35 éves koncessziót elnyerő Molra szabott hulladékgazdálkodásról és az Európai Bizottság kérésére több törvénymódosításról is döntött a parlament. Azt is megszavazták, hogy ezentúl a nyelvvizsga nem feltétele a diplomaszerzésnek.
hvg.hu
Elfogadta az Országgyűlés a jegybanktörvény módosítását, amely amellett, hogy elvonja a jegybank osztalékának felét, megemeli a kormányt egyre élesebben bíráló jegybankelnök Matolcsy György fizetését, aki így januártól 12 átlag magyar bérét kapja majd.
hvg.hu
A szakmai szervezetek szerint az átalakítás új problémákat hoz csupán, és mélyíti a meglévő bajokat ahelyett, hogy megoldaná azokat.
hvg.hu
A nyilatkozat azért született meg, mert a két ország sürgette, hogy Magyarország csak akkor kapjon EU-s pénzt, ha teljesíti az Európai Bizottság jogállamisági feltételeit.
hvg.hu
A képviselő a támogatásból 220 ezer forintot átutalt a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjába.
hvg.hu
Hüseyin Örs szívbeteg, azonnal elájult, amikor egy kormánypárti kollégája fejbevágta.
hvg.hu
A fővárost hangsúlyos országgyűlésbeli képviselettel védenék meg a "Budapest-ellenes kormányzattól" a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd képviselői.
hvg.hu
A karzaton demonstráltak, fekete pólóban. Az ülésterem akkor már majdnem teljesen üres volt.
hvg.hu
Az Energiaügyi Minisztérium vezetőjének Orbán Viktor gratulált elsőként.
hvg.hu
A házelnök nehezen tűrte a Párbeszéd frakcióvezetőjének kommentárját.
hvg.hu
Az ellenzék nélkül is elfogadhatja saját, a politikai üzengetés kategóriájába eső parlamenti javaslatát a Fidesz-KDNP-s többség. Ebben zsarolásnak nevezik, hogy a holland és a német parlament hasonló nyilatkozatban sürgette, hogy csak a jogállamisági feltételek teljesítése után juthasson EU-s pénzhez Magyarország.
hvg.hu
Az ellenzéki képviselő kihagyott két szavazást, a házelnök nem fogadta el a hiányzásról szóló igazolásait.
hvg.hu
A rendezvény vasárnap 11 órakor rajtol és várhatóan 15 óráig tart majd. A BSI az idén az ÁGOTA Alapítvány részére gyűjt játékokat, írószereket, iskolaszereket, amelyeket egy ünnepség keretein belül adnak át az állami gondozott gyerekeknek.
MTI
A Bánki Erik (Fidesz) vezette gazdasági bizottság támogatott egy szocialista javaslatot, de a törvényalkotási bizottság lesöpörte.
Közös obstrukciót folytatnak az ellenzéki pártok.
hvg.hu
Külön ünnepnapja lesz jövőre az Aranybullának – döntött a parlament, ahol a képviselők egy nappal a javaslat benyújtása után megszavazták az önálló energiaügyi tárcát is, így hamarosan napirendre kerülhet a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálása is, amit már bő négy hónapja „parkoltatnak”.
hvg.hu
Demonstrációt és flashmobot tartottak a szociális szervezeteknél dolgozók a Kossuth téren akkor, amikor az Országgyűlés megszavazta a szociális törvény módosítását.
hvg.hu