Órákig verték társukat soproni tinédzserek, májusban folytatják a perüket
Már bírósági szakaszban vannak a soproni tinédzserek ügye, akik 2016 szeptemberében brutálisan összeverték társukat egy eldugott helyen, állítólag egy pletyka miatt.
Már bírósági szakaszban vannak a soproni tinédzserek ügye, akik 2016 szeptemberében brutálisan összeverték társukat egy eldugott helyen, állítólag egy pletyka miatt.
hvg.hu
Megomlott a Kolozsvár melletti hatalmas szeméttelepnél az a torlasz, amely eddig megakadályozta, hogy a hulladéknál keletkező csurgalék a közeli patakba, és onnan a Szamosba kerüljön.
hvg.hu
A kislányt próbálták újraéleszteni. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt nyomoz.
hvg.hu
A Rákos-patakba hajtott autójával egy férfi Budapesten, a XIV. kerületi Remény és Gvadányi utca kereszteződésénél csütörtök este. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a férfi nem sérült meg. Az autót a tűzoltók emelték ki a patakból.
MTI
A tűzoltók csaknem öt méter mélyről hoztak fel egy férfit, miután a Riadó utca közelében lévő patakba esett. Súlyos sérüléseket szenvedett.
MTI
A faluházban helyeztek el éjszaka három embert Alsórajkon, mert a közeli patak elöntötte a házukat – közölte pénteken a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
MTI
Feloldották az eső miatt elrendelt útzárat Pinkamindszent és az országhatár között, így péntektől már valamennyi út járható Vas megyében.
MTI
Sok problémát okozott a hirtelen lezúduló eső kedd délután Csehország több régiójában. Az ország központi, északi és keleti részén több helyen megáradtak a helyi patakot, és pincéket, portákat öntöttek el.
MTI
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője bruttó 500 ezer forintot ajánlott fel annak, aki érdemi információt ad az Eger-patakban talált halott újszülöttel kapcsolatban. A bejelentéseket az ismert telefonszámokon várják.
hvg.hu
Szennyeződött Miskolc belvárosi patakja: a Pecébe sárgás folyadék folyik egy csatornából.
MTI
A pomázi tűzoltóság az alapításának 110. évfordulója alkalmából egyedülálló rekordkísérletre készül - közölte a Lánglovagok híroldal.
hvg.hu
Elkötött egy őrizetlenül hagyott traktort egy hároméves kislány Ausztriában, kiengedte a kéziféket, és csaknem 200 métert gurult lefelé egy domboldalon. A patakban kötött ki.
MTI
Újabb több száz családi házat öntött el a víz hétfőre virradóra Közép-és Észak-Csehországban. A kiadós esőzések miatt több kisebb folyó és patak megáradt ugyanis.
MTI
Budakalászon több száz lakóházat önthet el a város központjában folyó Barát-patak, ha a Duna visszaduzzasztja, ezért oda csoportosítják az árvízvédelmi erőket.
MTI
Saját állítása szerint folyóba ejtett egy 90 ezer euróval teli pénzeszsákot egy osztrák banktisztviselő; az esetet csak hetek múltán hozták nyilvánosságra a hatóságok, nehogy életveszélyes "aranyláz" törjön ki a veszedelmekkel teli, örvényekben és vízesésekben bővelkedő, éppen megáradt hegyi patak mentén.
MTI
28 emberből 13 sérült meg, amikor az M1-es autópályáról letérve a Cuhai-Bakony-érben landolt egy busz.
MTI
Patakba fulladt egy férfi Nyíregyháza-Nyírszőlősön pénteken.
MTI
Összetörve, egy patak vízébe rejtve találták meg kedden azt a bronz harangot, amelyet a Bács-Kiskun megyei Szakmárhoz tartozó Felsőerek kápolnájából loptak el márciusban.
MTI
Az Irhás-árok mederrendezése része egy Dél-Budapestre vonatkozó vízrendezési beruházásnak, amelyet több mint egymilliárd forinttal támogatta az Európai Unió. A Törökbálinti út felett 1730 méteres szakaszon építették át a medret.
MTI
Újraélesztik a Kis-Konda-patak völgyét Dombóváron: a természetvédelmi területen 42 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően állítják helyre a vizes élőhelyeket.
MTI