Hoffmann tagadja, hogy a pedagógusbérekkel kezdenék a megszorítást
Az Origo kedden úgy értesült: szinte biztosan áldozatul esik a pedagógus-életpályamodell a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos lyuk miatt szükséges megszorításnak.
Az Origo kedden úgy értesült: szinte biztosan áldozatul esik a pedagógus-életpályamodell a jövő évi költségvetésben tátongó 300-350 milliárdos lyuk miatt szükséges megszorításnak.
Béremelést harangozott be a közalkalmazotti körben Orbán Viktor egy csütörtöki interjúban. A kormányfő külön kiemelte a pedagógusokat és az egészségügyi dolgozókat, mint akik hamarosan jól járhatnak. Azt nem tette hozzá, hogy amennyiben túlélik az elbocsátásokat.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) számításai szerint 52 milliárd forint hiányzik a jövő szeptember 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan ahhoz, hogy jövő szeptemberben bevezethessék a pedagógus-életpályamodellt - közölte a PDSZ elnöke pénteken Budapesten.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) számításai szerint 52 milliárd forint hiányzik a 2013. szeptember 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan ahhoz, hogy jövő szeptemberben bevezethessék a pedagógus-életpályamodellt - közölte a PDSZ elnöke pénteken Budapesten.
Az MSZP szerint a kormány húszéves konszenzust felrúgva nem a gyerekek érdekeit helyezi az oktatáspolitika középpontjába és fiatalok tömegeit zárja el a felemelkedés lehetőségétől. A szocialisták úgy látják, a pedagógus-életpályamodell és az iskolák államosításának forrásai is hiányoznak, a felsőoktatásban tanulók száma pedig nagy mértékben csökkenni fog.
Az oktatási államtitkár nem tartja elképzelhetőnek, hogy 2014. január 1-jéig elhalasszák a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Erről Hoffmann Rózsa az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel. Az oktatási államtitkár azt mondta: a kormány felismerte a pedagógus-életpályamodell bevezetésének szükségességét.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ragaszkodik ahhoz, hogy a pedagógus-életpályamodell jövő szeptemberben lépjen hatályba.
2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpályamodell - nyilatkozta a miniszterelnök a Kisalföldnek. Orbán Viktor a Győr-Moson-Sopron megyei lapban csütörtökön megjelent interjúban közölte, hogy a jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utódját.
Itthon egyelőre csak álom a 300-400 ezer forintos tanári fizetés, míg az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Japánban a pályakezdő pedagógusok is jóval többet keresnek ennél. Utánajártunk, mennyiből kell gazdálkodnia egy friss diplomás tanárnak külföldön, és mennyivel maradnak el ettől az oktatási államtitkárság pedagógus-életpályamodelljében szereplő bérek.
Legalább harminc-negyvenezer pedagógus veszítheti el az állását, ha megvalósulnak a kormány közoktatási és szakképzési tervei – mondta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Interjú.
A pedagógus életpálya-modell részleteiről, többek között a pedagógusok minősítési eljárásának lehetséges módjairól, szempontjairól egyeztetett szakmai szervezetekkel kedden a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma oktatási államtitkársága.
A pedagógusi pályát választók számának drasztikus csökkenésén csak átfogó életpályamodell kidolgozásával lehet segíteni, ehhez azonban elengedhetetlen a kezdő fizetések emelése - mondta Cseh Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának dékánja pénteken egy debreceni konferencián.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményben utasítja el a közoktatási törvény és a pedagógus- életpályamodell koncepcióit, az érdekvédelmi szervezet szerint a megküldött tervezetek nem szolgálnak alapul ahhoz, hogy a közoktatás rendszerének hatékony, szakszerű, törvényes működéséhez szükséges törvényi szabályozás elkészüljön.
A közoktatási törvény és a pedagógus-életpályamodell koncepciója még nem nyerte el végleges formáját, a dokumentumokat jelenleg a minisztériumok véleményezik, az ezalatt megváltozó szöveg pedig később ismét a társadalmi és szakmai szervezetek elé kerül - mondta Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtökön egy budapesti konferencián.
Elfogadhatatlannak tartja a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a pedagógus-életpályamodell koncepciójában szereplő, tervezett minősítési rendszert, álláspontja szerint a koncepció indokolatlan különbséget tesz az óvodapedagógusok, tanítók és a tanárok között.
Magas pályakezdő bérek, már a képzés elején kiemelt ösztöndíjak, osztatlan képzés, megfelelő színvonalú továbbképzés és az elhelyezkedés garantálása - így foglalta össze Pokorni Zoltán, a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke a pedagógus-életpályamodell általa legfontosabbnak ítélt elemeit szerdán egy szakmai konferencián Budapesten.