Az iskolák közel nyolcvan százalékából hiányzik valamilyen szaktanár
A legnagyobb hiány a készségtantárgyakat érinti.
A legnagyobb hiány a készségtantárgyakat érinti.
Előfordul, hogy a testnevelő tanár tartja az informatikaórákat, az esztergályos meg a fizikát.
Gulyás Gergely korábban 700 távozóról tudott, de a Belügyminisztérium államtitkára ennek több mint a másfélszereséről beszél már.
A szervezet nyílt levélben segített Rétvári Bencének, aki nem tudta, hogyan kellene ezt kiszámolni.
A válaszadást azzal kenik el, hogy nem csak főállású pedagógusok tartanak órát, hanem például egyre több az óraadó.
Bár ez a megoldás nem jogszerű, a Pedagógusok Szakszervezete úgy tudja, több helyen is elő szokott fordulni.
Hány tanár adhatta be végül a lemondását, és mekkora szaktanárhiánnyal indul az év? Maradt-e bármilyen eszköze a pedagógusoknak a Belügyminisztériummal szemben, van-e még értelme tüntetni, tiltakozni? Milyen hatással van az oktatás elhanyagolása és a tanárok meg nem becsülése az oktatás minőségére, és mit tehet, aki jobbat akar a gyerekének? Tanévnyitó adásunkban 30 percben válaszoltunk a legégetőbb közoktatási kérdésekre.
Az államtitkár szerint a sajtóban is megjelenő híresztelések egyszerű hazugságok.
A pedagógus, aki 2008 óta dolgozott az iskolában, egy magánintézményben folytatja.
A Madách Imre Gimnázium Facebookra írta ki, milyen kollégákat keres a következő tanévre.
Vissza a jövőbe: nem kell már diploma az óvodapedagógusoknak, elég lesz egy szakképzős végzettség.
A Pedagógus Egység nevű tanárcsoport aktivistái az országos pedagógussztrájk-hét zárásának szánják performanszukat.
Négy oldalon keresztül tették fel kérdéseiket a szegedi oktatási tiltakozásokat szervező tanárok a tankerületi központ igazgatójának. Aki sok mindenre nem válaszolt, de így is kiderült pár érdekes adat.
A miskolci önkormányzatnál azzal szembesültek, hogy a következő 5-10 évben az óvodapedagógusok harmada el fogja érni a nyugdíjkorhatárt.
Magyarországon a pedagógus-ellátottságra egyszerre jellemző a hiány és a pazarlás – derül ki egy friss kutatásból. Az biztos, hogy már ma is aggasztó mértékben hiányoznak szaktanárok a rendszerből, és a helyzet csak romlik.
Válságos mértéket öltött az óvodapedagógus-hiány, és emiatt már országos szinten működésképtelenné vált a csoportonként két diplomás pedagógusra épülő óvodai rendszer – állítja a szervezet friss kutatására hivatkozva.
Az államtitkár az oktatás sikerességét kívánta bemutatni. A kommentelés lehetőségét, úgy tűnik, gyorsan fel kellett függeszteni a Facebook-oldalán.
Pont azok a tanárok kényszerülnek ingázásra, akikből amúgy is hiány van.
Bátrabb iskolaigazgatókra és bérrendezésre lenne szükség – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, aki állítja, a homoszexualitást senki nem „népszerűsíti” az iskolákban.
Hiába tiltakoznak, tüntetnek évek óta az oktatás sanyarú helyzete miatt a tanárok, süket fülekre találtak. Ténytárunkban mutatunk néhány riasztó következményt.