Meghekkeltek tíz Fidesz-irodát (fotó)
Ismeretlenek plakátokat ragasztottak a budapesti Klauzál téri Fidesz-iroda ablakaira. A poszterek a Putyin-vizitre készültek.
Ismeretlenek plakátokat ragasztottak a budapesti Klauzál téri Fidesz-iroda ablakaira. A poszterek a Putyin-vizitre készültek.
Érdekes plakátokat készített a Tata & Friends dizájncég a kedvenc együtteseiről. Az ábrákból a bandák nevére lehet következtetni – ki tudja találni, melyikre? A megfejtéseket a képek után találja.
Rekordáron, csaknem 118 millió forintnyi összegért kelt el a London éjfél után című 1927-ben bemutatott amerikai horrorfilm plakátja egy dallasi árverésen.
A 2015-ös lyon-i Bocuse d’Or magyar versenyzője, Molnár Gábor és csapata megkezdte felkészülését a szakácsok világversenyére, a több hónapos tréning január végéig tart. Nemcsak szurkolhatunk az újabb hazai sikerekért, de tehetünk is érte: elindult a Bocuse-hoz kapcsolódó plakátverseny, amelynek közönségdíját a legtöbb szavazatot gyűjtő ország kapja.
Ennivalóért cserébe nyelvtanítást vállalni, terhesen az utcára kerülve babaruhát kérni, feleslegessé vált ágyat keresni, hogy ne kelljen a földön aludni – sok reménytelen helyzetbe került ember inkább vadidegenektől kér segítséget az interneten, mint hogy saját környezetéhez forduljon. De van, aki még a világháló adta lehetőséggel sem tud élni, ezért szó szerint kiplakátolja a nyomorúságát.
Azokon a településeken, ahol meg kell ismételni az október 12-ei önkormányzati választást, kint maradhatnak a választási plakátok. Ezeken a helyeken nem érvényes a plakáteltávolításra vonatkozó szabályozás, mivel még tart a kampányidőszak.
A Kúria helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, miszerint nem vizsgálható, hogy Tarlós István plakátja jogsértően használja-e Budapest címerét.
Az Együtt-PM zuglói jelöltje plakátot ragasztott a Róna utca és az Egressy út sarkán lévő óriásplakátra, amelyen egy neki tulajdonított idézet olvasható, miszerint utálja a "szocikat".
Plakátokkal igyekszik felderíteni a soroksári gyilkosság hátterét a rendőrség. Több tettest keresnek, nyomravezetői díjat még nem tűztek ki.
Egy összeomló felhőkarcoló tetejéről ugranak le a tini nindzsa teknőcök a film legújabb részének plakátján, ami sokakban rossz érzést keltett, mert túlságosan emlékeztet a szeptember 11-i terrortámadásra. A Paramount Pictures elnézést kért.
Összesen 10 ezer 755 dollárért, vagyis átszámítva körülbelül hárommillió forintért kelt el egy amerikai aukción a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilm színes óriásplakátja, amelyet a Disney stúdió az 1937-es bemutatóra készített.
Hajléktalanok lakásává lehetne átalakítani az útszéli plakátok állványait egy szlovák tervező csapat szerint.
Első fokon, részlegesen igazat adott az MSZP volt elnökének a Fővárosi Törvényszék. Mesterházy Attila képmáshoz való joga sérült, de az nem gond, hogy rabosítva ábrázolták, így a becsületsértési vád nem áll meg. A CÖF szerint ők politikai ismeretterjesztést végeztek.
Az "Üzenjük Viktornak: tiszteletet a magyaroknak" feliratú plakáttal arra akarják rávenni Orbánt, hogy a Fidesz vegyen részt az Együtt-PM által kezdeményezett EP-választási vitán. Nyílt levelet is írtak a miniszterelnöknek. A sajtótájékoztató után megjelentek Orbán Viktor hívei, és leszedték a plakáton elhelyezett matricákat.
Lázba hozta az internet photoshopbajnokait a Fidesz kétféle EP-választási plakátja, amelyen tiszteletet követelnek a magyaroknak Brüsszeltől, jelentsen ez bármit is. Az orosz függés és Gyurcsány Ferenc ugyanúgy megjelenik a plakátvariációkon, mint a rovásírás.
Bár a fideszes többségű parlament és a kormány betiltotta a villanyoszlopokra történő plakátolást, a Kúria úgy döntött, ezt a szabályt a választási hirdetésekre nem kell alkalmazni. A kampány végére a jelek szerint a Fidesz is belátta, hogy jó helyen vannak az oszlopokon a plakátok, legalábbis egy olvasónk Gödön találkozott a helyi kormánypárti jelölt, Tuzson Bence plakátjával.
Meghekkelték Orbán Viktor választási plakátjait. Az elkövetők azt remélik, hogy a "csak a Fidesz" szlogen csak április 6-ig érvényes.
Schmuck Andor szerint a szociáldemokraták megnyerték a választási kampányt, mert majdnem 130 ezer embernek meleg ételt, 170 ezer embernek élelmiszercsomagot adtak, 85 helyen járt az egészségügyi buszuk, és több mint 40 ezer tanszercsomagot osztottak ki.
Egy narancssárga, "hivatali megkülönböztető fényjelzést" használó, felirat nélküli teherautó utasai gyakorlatilag az összes kihelyezett választási plakátját leszedték és elvitték – ezt állítja Karácsony Gergely, aki szerint ezek jogszerűen kihelyezett plakátok voltak.
Ezentúl a szöuli metróállomások reklámfelületének legfeljebb ötödét foglalhatják el a plasztikai műtéteket hirdető plakátok. Az önkormányzat szerint egyre több panaszt kapnak a plakátok miatt, ezért van a szigorítás.