Börtönbüntetést szabtak ki Isztambul polgármesterére, mert bolondnak nevezte a választási bizottság tagjait
Ekrem Imamoğlu a török ellenzék egyik legnépszerűbb politikusa.
Ekrem Imamoğlu a török ellenzék egyik legnépszerűbb politikusa.
Solymár kiváló gazdasági helyzetben van – magyarázta a polgármester azt, hogy miért vett fel válságos időben nagy év végi jutalmat.
A rendőrség azt nem vizsgálta külön, hogy nincs-e feltűnő aránytalanság az elárverezett ház becsült és valódi értéke között.
Nem csak Zugló önkormányzatának kötött megállapodást az ATV-vel, a 24.hu cikke szerint leszerződött a csatornával több másik ellenzéki vezetésű kerület is, amelyek vezetői rendre feltűnnek a műsoraiban.
Advent első vasárnapján még sok kritika érte Győr városát, amiért nem volt ünnepi díszkivilágítása.
A ferencvárosi polgármester szerint az ellenzéki pártok már elkezdtek készülődni a választásra.
Aludt rá egyet, és gyökeresen megváltozott a véleménye Vass Györgynek.
Lehet, hogy mégsem veszi fel hatmilliós jutalmát Fót fideszes polgármestere, még akkor sem, ha azt csütörtökön a képviselő-testület megszavazná neki, legalábbis “elgondolkodik rajta” – mondta Vass György a hvg.hu-nak, miután Gulyás Gergely miniszter a kormányinfón helytelenítette a nagy összeget.
A kormányközeli megmondóember elnézést kért a méltatlan megjegyzésekért, de azt írta: kifogásolásuk egyszerre értelmetlen és álszent.
A Római-partért egyetlen polgármester sem tett többet a rendszerváltás óta, mint én, mondja Kiss László lll. kerületi DK-s polgármester. Fideszes elődei közül Bús Balázzsal sokat hadakozik, Tarlós Istvánt tiszteli. Örökbefogadott gyermekei vannak, ezért is tartja a kormány egyik súlyos bűnének, hogy ezt a csodát a melegektől megtagadja. HVG-portré.
A jégpálya üzemeltetését máskülönben csak korlátozott mértékben tudta volna biztosítani az önkormányzat.
Alpár György dalban mond véleményt az Orbán-kormányról.
Helyette a volt "uzsorás polgármesternek", Beri Róbertnek a fiát választották meg.
László Imre közleményt adott ki, melyben azt írja, nehéz sorsú gyerekek és családjaik kapják meg a pénzt.
Amennyiben leállítják az üzemrészt, alapanyag nélkül marad a hengermű, s a cég felszámolása elkerülhetetlenné válik. Akár 10 ezer munkahely sorsa a tét.
László Imre szerint a kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés.
A megalapozott gyanú szerint szabálytalanul csapták hozzá a szomszéd ingatlant a polgármester telkéhez.
Nem is került végül a fóti képviselő-testület elé Vass György fideszes polgármester jutalmazása. A mintegy 6 milliós jutalmat kezdetben megérdemeltnek, indokoltnak tartó polgármester sem erőltette már a dolgot, miután Gulyás Gergely miniszter helytelenítette a magas bónusz kiadását.
Dézsi Csaba András a saját választókörzetének nevét is levédetné.