Megszüntették a nyomozást a bébi polgármester ellen, aki 3 millióért vette meg egy család házát, aztán kirakta őket

A rendőrség azt nem vizsgálta külön, hogy nincs-e feltűnő aránytalanság az elárverezett ház becsült és valódi értéke között.

  • hvg.hu hvg.hu
Megszüntették a nyomozást a bébi polgármester ellen, aki 3 millióért vette meg egy család házát, aztán kirakta őket

Nem követett el bűncselekményt a rendőrség szerint a Veszprém megyei Béb polgármestere: a hatóság megszüntette a nyomozást, amely amiatt indult, hogy Brunner Imre egyedüli licitálóként kedvezőnek tűnő áron megszerezte egy négygyerekes család házát, amelyből aztán ki is lakoltatta őket – írja a 24.hu.

A lap emlékeztetett, hogy a büntetőeljárás hivatali visszaélés miatt indult, az ügylet nyomán ugyanis nemcsak etikai, hanem jogi aggályok is felvetődtek. A polgármester ugyanis egy, a saját falujában élő bajba jutott család házát szerezte meg egy végrehajtási eljárásban. Ennek során az ingatlan becsértékét a végrehajtási törvény szerint az önkormányzat jegyzője által kiadott dokumentum alapján állapították meg, vagyis az összeget olyasvalaki határozta meg, akinek a polgármester a munkáltatója.

Brunner Imre a hárommillió forintos kikiáltási áron vásárolta meg a 80 négyzetméteres ingatlant.

Az ügyben a nyomozást lezáró határozat szerint többek között a teljes bébi képviselő-testületet kihallgatták a rendőrök, úgy tűnik azonban, hogy a polgármestert nem: az ő nevét nem sorolták fel a nyomozati cselekmények ismertetésében.

A rendőrség azt nem vizsgálta külön, hogy nincs-e feltűnő értékaránytalanság az elárverezett ház becsült és valódi értéke között. A hatóság szerint a jegyző azt az előírásoknak megfelelően, a legjobb tudása szerint állapította meg.

A lap kereste Brunner Imrét, aki nem reagált.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.