Bódis Kriszta: „Leköptek. Ezen is túl vagyunk”
A Tisza Párt szakértője nem haragszik, szerinte a nő, aki leköpte, nem önmaga volt.
A Tisza Párt szakértője nem haragszik, szerinte a nő, aki leköpte, nem önmaga volt.
HVG
A magyar miniszter díszdoktori címért utazott el, Milorad Dodiktól veszi át.
HVG
A hét első felében Orbán Viktor és Pintér Sándor is utaltak rá, hogy a Szőlő utcai javítóintézet ügyében rendőri mulasztások történhettek, de mi következik ebből, és mit lép a kormány a felelősök megállapítása érdekében? Hajlandók-e visszatéríteni a fővárosnak a Karácsony Gergely által kért tételeket, és tényleg tárgyal-e a héten Vlagyimir Putyinnal a miniszterelnök? Percről percre közvetítésünk a kormányinfóról.
A beosztott pedig ilyenkor nem felelős.
Ha most vasárnap főpolgármester-választást tartanának, akkor a választani tudó budapestiek 50 százaléka Karácsony Gergelyre, 27 százaléka Vitézy Dávidra, 23 százaléka Szentkirályi Alexandrára szavazna.
HVG
A miniszterelnök Alekszandar Vucsics szerb elnökkel együtt veszi át a Pásztor István-díjat.
HVG
A fehér farmerek elleni nem létező népirtásra hivatkozva döntött így Trump.
MTI
Az új ügyész arra hivatkozva ejtette a vádakat, hogy összetett a jogi helyzet, az eljárás pedig további öt-tíz évvel elhúzódna.
MTI
Rácz Béla, a ValóVilág egykori győztese saját vállalkozói tapasztalata alapján tanácsot is adott Magyar Péternek.
HVG
Felföldi József nem először üzent a kormányközeli hírességeknek.
HVG
A Debreceni Törvényszék eltiltotta a kormányközeli médiacég lapjait attól, hogy poloskaként ábrázolják a Tisza Párt elnökét, illetve a megsemmisítéséről tartalmat tegyenek közzé.
HVG
A neveket a nagyközönség még nem ismerhette meg, csak Filip Turekét jelentette be, aki korábban többször is kifejezte a szimpátiáját a nácik felé.
HVG
Az ügyben bő tíz évvel ezelőtt, 2014 márciusában kezdődött vizsgálat.
HVG
A külügyminiszter díszdoktori cím átadása miatt látogatna az országba.
HVG
Zalaegerszeg fideszes polgármestere szerint semmi sem igaz abból, amit Hadházy Ákos állít a zalaegerszegi politikusokkal vagy közszereplőkkel kapcsolatban.
HVG
A volt boszniai szerb elnök előadást tart a Mathias Corvinus Collegiumban.
HVG
Bár Magyar Péter cáfolta az eredetiségét, a miniszterelnök még osztja a Tisza Párt állítólagos „kiszivárgott” gazdasági programját.
HVG
A miniszterelnökhöz nem könnyű közel férkőzni, mi mégis megpróbáltuk. Orbán Viktor kedden a Mathias Corvinus Collegiumban tartott zárt körű háttérbeszélgetést 150 diáknak. Az exkluzív rendezvényre nem jutottunk be, de még az épület előtt is korlátozták, hogy mennyire mehetünk közel a miniszterelnökhöz.
A nők elleni erőszak felszámolásának világnapján hozták meg a döntést. A törvény értelmében a nőgyilkosságot automatikusan életfgogytiglani börtönnel büntetik.
HVG
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen műveket terveznek betiltani és hogyan.
HVG