Török Gábor emlékeztette Orbánt a Facebookon, hogy volt, amikor drágulás jött egy budapesti csúcs után
A Budapesti Memorandum aláírása után az áram 65, a földgáz 53 százalékkal drágult 1994-ben.
A Budapesti Memorandum aláírása után az áram 65, a földgáz 53 százalékkal drágult 1994-ben.
HVG
Újabb féléves hosszabbításra bólintott rá a kormánypárti többség, így jövő év május 13-ig lesz érvényben a háborús veszélyhelyzet és eddig marad a lehetőség az Orbán-kabinetnek a rendeleti kormányzásra, amivel akár a választásokba is beavatkozhat.
A miniszterelnök után több ismert kormánypárti politikus és médiaszemélyiség is a támogatásáról biztosította Szabó Zsófit.
HVG
Egy friss kormányrendeletből az is kiderül, hogy már a jövő évi költségvetésből is gazdálkodik a kormány.
A Tisza Párt elnöke figyelmeztetett: ilyen és ehhez hasonló, mesterséges intelligenciával készített, kamu képekkel és videókkal árasztja el a Fidesz az internetet. Erre a fideszes Menczer Tamás még vissza is szólt neki.
HVG
Nemcsak a miniszterelnök zárt körben mondott beszéde jutott el a Telexhez, hanem például Menczer Tamásé, Orbán Balázsé és Lázár Jánosé is. Kiderült ezekből az is, hogy „a komment a legjobb fegyver”.
HVG
A független képviselő arra buzdít mindenkit, hogy cselekedjen hasonlóan – ennek aligha örül majd a kormány.
HVG
A Margaret Thatcherért rajongó konzervatív politikus állva köszönte meg a tapsot a férfiakkal teli parlamentben, miután megválasztották.
HVG
Úgy tűnik, a miniszterelnök az ismertnél korábban kezdte nyaralását Brač szigetén, ahonnan a 444.hu szerint augusztus 19-én egy Bombardier luxusjettel egyszer már haza is tért, majd két nappal később, a már ismertek szerint egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó repülővel tért vissza. Az eddig nem ismert út költsége többmilliós is lehet.
HVG
A miniszterelnök Facebook-oldalán is feltűnt a poszt, amelyben a híresség kijelenti: tudja, hogy a jó oldalon áll.
HVG
Az ukrán elnök a tettre készek koalíciójával is találkozik.
HVG
A nagykövet hazahívása egy nappal azután történt, hogy Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter vasárnapi bejelentése szerint az amerikai hadsereg „halálos erejű kinetikus csapást” mért az Egyesült Államok által terrorszervezetnek minősített Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) kolumbiai lázadószervezet egyik hajójára, amely „kábítószercsempész tevékenysége miatt ismert volt már az amerikai hírszerzés előtt, és egy bejáratott útvonalon szállított jelentős mennyiségű narkotikumot”.
MTI
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint rossz szándékot képviselnek azok a szavazók, akik Magyar Péter elgondolásait tartják helyesnek. A miniszterelnök szerinte „rocksztár” volt a zánkai harcosedzőtáborban.
HVG
A bolgár külügyminiszter emellett azt is közölte: támogatják az újabb szankciókat Oroszországgal szemben, valamint Ukrajna szuverenitását és területi épségét.
HVG
Magyar Péter szerint rendszeresen kiszivárog a Fideszhez a Tisza Párt reggeli értekezleteinek anyaga, már csak az a kérdés, hogy közöttük ül-e egy ügynök, vagy csak simán lehallgatják őket.
HVG
Alice Weidel, az AfD elnöke lassan már hazajár a Orbán Viktorhoz.
HVG
HVG
MTI
Nem szereti a pártrendezvényeket Kispál András, ezért is nem megy Tusványosra zenélni. Szerinte 1956-ban a szabadságharcot ugyanazok az oroszok verték le, akik most Ukrajnát próbálják eltiporni. A Kossuth-díjat pedig nem fogadná el, helyette inkább főzzön neki a felesége egy jó bablevest.
HVG
Férjével, Kucsera Gáborral korábban az Otthon Start programot népszerűsítette.
HVG
A rendőrség a megkeresésünkre közölte: hivatalból kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást Horváth Alexander ügyében. A TASZ jogászai szerint kérdéses az intézkedések megalapozottsága a VIII. kerületi jelölt ellen, hiszen a feljelentés alapját egy több évvel ezelőtti videó képezte, amelyen Horváth nem is fogyasztott drogot.
HVG
A pártelnök csak EP-képviselő, a magyar parlamentben nincs mandátuma.
HVG