Petíciót indítottak Orbán beszéde miatt erdélyi értelmiségiek
Már több százan támogatják a tiltakozást.
Már több százan támogatják a tiltakozást.
hvg.hu
A miniszterelnöki megbízott lemondásának napján egyedül Orosz Anna reagált érdemben, szerinte „jobb most, mint soha”. Márki-Zay Péter a hvg.hu-nak azt mondta: sok reakciót látott már, és ezekhez nem kíván mást hozzátenni.
A rasszizmus mérgező politikai találmány – többek között erről írt a Twitteren az Európai Bizottság alelnöke.
hvg.hu
Az oroszok által megszállt Herszon régióban lévő stratégiai fontosságú Antonivszkij-hídra a jelentések szerint az ukrán erők csapást mértek, remélve, hogy megszakítják Oroszország fő utánpótlási útvonalát a dél-ukrajnai városba. Az orosz erők továbbra is támadták a polgári infrastruktúrát Harkivban, Ukrajna második legnagyobb városában és a környező régióban az ország északkeleti részén. Az orosz védelmi minisztérium augusztus 30 és szeptember 5 között stratégiai hadgyakorlatokat tervez tartani az ország keleti részén. Az orosz-ukrán háború percről percre.
hvg.hu
Havi 873 125 forintért adott társadalompolitikai tanácsokat a Köztársasági Elnöki Hivatalnak dr. Fricz Tamás politológus, a kormányközeli, a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, alapítója, de nem tudni, hogy miért – írja az RTL.hu.
hvg.hu
Nulla darab említést érdemelt a közpénzből működő nemzeti hírügynökség számára a keddi nap legfontosabb belpolitikai eseménye.
hvg.hu
A külföldi sajtóban is téma lett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója, Hegedüs Zsuzsanna a tusványosi beszéd miatt szakított a kormányfővel és nyílt levélben ment neki.
hvg.hu
Srí Lanka volt elnöke, Gotabaja Radzsapaksza várhatóan visszatér az országba Szingapúrból - állítja egy Srí Lanka-i törvényhozó.
hvg.hu
A miniszterelnök beszédét náci beszédnek minősítő távozó tanácsadó a Megafon egyik beszélő feje szerint egyébként is csak botrányoktól volt hangos.
hvg.hu
Félszázan indultak, több százan érkeztek a végcélhoz a kata-szigorítás és a kormány további intézkedései ellen tüntetők kedden Szegeden. A bejelentett sétát rendőrök biztosították.
hvg.hu
Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének több gondolata is kísértetiesen hasonlít egy ultrakonzervatív francia író könyvének előszavához. Vannak szó szerint ugyanolyan részek.
hvg.hu
Nem tartják meg az augusztus 20-i tűzijátékot Szegeden, a forrásokból tűzifát vásárolnak a rászorulóknak.
hvg.hu
Orbán Viktor magánemberként azt mond, amit akar, de mivel miniszterelnökként mondta el tusványosi mondatait, ezért muszáj volt felállnia – derül ki Hegedüs Zsuzsa újabb, Orbán Viktornak írt leveléből, amelyben felidézi, hogy bár Orbán kiterjedt családot tudhat magáénak, neki a holokauszt miatt nincs annyi rokona.
hvg.hu
“Te sem gondolhatod komolyan, hogy rasszizmussal vádolj engem” – írta Orbán Viktor a tanácsadójának, Hegedüs Zsuzsának válaszul arra, hogy a szociológus lemondott miniszterelnöki megbízotti posztjáról, mert “tiszta náci beszédnek” tartja a kormányfő tusványosi eszmefuttatását a “fajok keveredéséről”.
hvg.hu
A lemondó levelet megkapta, a döntést pedig tudomásul vette Orbán Viktor, akivel miniszterelnöki megbízottja, Hegedüs Zsuzsa azért szakította meg a kapcsolatot, mert „tiszta náci beszédnek” tartja a kormányfő „fajok keveredéséről” értekező tusványosi előadását.
hvg.hu
A miniszterelnök Tusványoson, a “fajok keveredéséről” elhangzott beszéde miatt benyújtotta lemondását kedden Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott – értesült a hvg.hu. A szociológus Orbán Viktornak írt levelében úgy értékelt, hogy a beszéd „a legvérmesebb fajgyűlölőknek” is tetszett volna, ezért 20 éves barátságuk ellenére meg kell szakítsa a kapcsolatukat.
hvg.hu
Orbán Viktor tusványosi beszéde abszurd kanyarokat kezd venni.
hvg.hu
A rendező szenvedélyes Facebook-posztban kérdezi: „Nincsenek elveink, baszki?! (…) Nem zavar minket, ha a fél világ nácinak tart minket, mert mi meg mindenki mást tartunk annak, és egyébként is, kit érdekel itt már bármi is?!” Szerinte az, hogy Orbán szavazói elfogadják, hogy az ország vezetője fajtisztaságról szónokol, azt jelenti, hogy minden egyes Orbán-szavazó náci. Schilling posztját leszedte a Facebook, de ő újabb posztban ismételte meg az álláspontját. Szerinte Magyarország lelkiismerete romokban van, és még mindig nem értjük, milyen könnyen fordulnak tettekbe a szavak.
hvg.hu