#politika



Washingtonban is tisztában vannak azzal, hogy nem tudják ellenőrizni az Ukrajnába küldött fegyverek sorsát

Az Egyesült Államoknak kevés módja van arra, hogy nyomon kövesse az Ukrajnába küldött jelentős mennyiségű fegyvert, köztük páncéltörő, légvédelmi és egyéb eszközöket – mondták a CNN-nek amerikai források. Ez a vakfolt nagyrészt annak köszönhető, hogy az USA nem rendelkezik amerikai katonákkal az országban, ráadásul a határon átáramló kisebb rendszerek közül sok van, ami könnyen hordozható.




Évekkel ezelőtt egy kibertámadás miatt került képbe, most a budapesti oroszpárti tüntetés hátterében bukkant fel

A budapesti oroszpárti demostráció Facebook-eseményének létrehozói között találtunk rá arra a P. Zoltánra, akinek a neve évekkel ezelőtt egy oroszok által elkövetett kibertámadás ügyében is előkerült. Akkor P. Zoltán egy újságírónak tagadta, hogy bármi köze lett volna a honvédelmi tárcát célba vevő adathalász akcióhoz.






Gattyánék százmilliót fizethetnek vissza az államnak

Gattyán György Megoldás Mozgalmának 108 millió forintot kell visszautalnia az államnak. Kispártok egyéni jelöltjei és néhány független induló sem tudott ellenállni az ingyenpénznek, amit a többségük a gyenge eredménye miatt most fizethet vissza. Gődény György pártja csaknem 600 milliós kampánytámogatásra lett volna jogosult, de direkt nem vette fel.








Nő a szakadék az Orbán által megálmodott szélsőjobboldali szövetségen belül

Orbán Viktor évek óta próbál egységet kovácsolni Európa szélsőjobboldali pártjai között. Az egyeztetések eddig is döcögősen zajlottak, többen kihátráltak, az orosz-ukrán háború azonban még a maradók számára is új helyzetet teremtett. A pártok nem hunyhatnak többé szemet a köztük lévő legnagyobb ellentét fölött: a pártok egyik része közel áll Oroszországhoz, a másik pedig oroszellenes.