Az USA ukrajnai nagykövetsége azt ajánlja az ott élő amerikaiaknak, mihamarabb repüljenek haza
A héten már a beutazással kapcsolatban is óva intettek.
A héten már a beutazással kapcsolatban is óva intettek.
hvg.hu
A boltokon belül jöhet a plakátkampány, külön arculat is lesz.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A nyomozati anyagokban jól látszik, hogy a szívességek láncolata minisztériumokon át ível. A végrehajtás jövőjéről is gondoskodott már a Fidesz.
HVG
2020 áprilisában több mint százmillió forintot költhetett el így Schadl György hivatala – Völner Pál jóváhagyásával.
hvg.hu
Papíron persze nem árnyékkormányt, hanem 26 szakpolitikai kabinetvezető listáját hozta nyilvánosságra az ellenzéki összefogás.
hvg.hu
Összesen 25 egyéni választókerületben indít a 2018-as választáshoz képest új jelöltet a Fidesz-KDNP. Az ellenzék erős terepén, a fővárosban 18 körzetből 11-ben új embertől várja Orbán Viktor a reményt, öt megyében viszont senkit nem cseréltek le. Megvan, ki indul a vádlottak padján ülő jelenlegi fideszesek, valamint a korrupcióval gyanúsított Völner Pál helyett, és látszik az is, hogy több Sándor keresztnevű férfit indít a Fidesz, mint nőt.
hvg.hu
A legnagyobb név a brazil elnök fia, Eduardo Bolsonaro. Orbán Viktort főszónoknak kérték fel.
hvg.hu
Simonka György helyén egy államtitkárt, Boldog István helyett a mezőtúri polgármestert, Völner Pál helyett pedig az esztergomi alpolgármestert indítja el a kormánypárt a választáson.
hvg.hu
A külgazdasági és külügyminiszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban elmondta, hogy az oroszokkal a kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat kialakítása nemzeti érdek, továbbá arról is beszélt, hogy az ukrán kisebbségpolitika miatt a kormány lehetőségei korlátozottak keleti szomszédunk bárminemű támogatásában.
hvg.hu
Az amerikai jobboldal híres megmondóembere ezt egy a legújabb dokumentumflimjéről folytatott beszélgetésben fejtette ki.
hvg.hu
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: a vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár nem vesz majd részt a választási kampányban.
hvg.hu
Óbuda-Békásmegyer volt polgármestere és eddigi képviselője a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is, a két tisztséget pedig nem tölthette volna be egyszerre. A saját jogászai is erre jutottak.
MTI
A színész az Unhack Democracy kampányában vesz részt Lengyel Tamással.
hvg.hu
A Momentum elnökségi tagja félbehagyta angliai tanulmányait, most sumákolással vádolják egy olyan kisfilmben, amit Gulyás Gergely miniszter is megosztott.
hvg.hu
A fideszes politikus országgyűlési adatlapján két parlamenti cikluson át szerepelt, hogy rendelkezik felsőfokú végzettséggel, miközben ez nem felelt meg a valóságnak.
hvg.hu
Armen Szargszján saját weboldalán osztotta meg döntését, szerinte nincsenek meg a szükséges eszközei ahhoz, hogy az állam bel- és külpolitikáját befolyásolja fontos kérdésekben.
hvg.hu
Oroszország gyors és súlyos válaszlépésre számíthat mind az Egyesült Államok, mind pedig európai szövetségesei részéről, amennyiben az "orosz haderő egyetlen további tagja" belép Ukrajnába - mondta a CNN amerikai hírtelevíziónak adott vasárnapi interjújában Antony Blinken külügyminiszter.
MTI
"Így a kultúra napján különösen fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ennek az épületnek a létrejötte nem a kultúra, hanem a barbár erőszak jegyében történt" - írta Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalon a Zene Háza átadásának napján.
hvg.hu