Lukács Máté lett Korlát polgármestere
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a szavazáson három független jelölt szállt versenybe a polgármesteri címért.
A Nemzeti Választási Iroda tájékoztatása szerint a szavazáson három független jelölt szállt versenybe a polgármesteri címért.
MTI
Míg az AfD örül neki és a német belpolitikai karanténból való kitörés lehetőségét látja benne, addig a francia Nemzeti Tömörülés inkább kockázatként tekint a tengerentúli segítségre.
HVG
Nem mindig volt ez így, a Tisza Párt elnöke szerint is ez már fejlődésnek számít.
HVG
Ismét politikusok ütik egymást az X-en.
HVG
A gyermekek mellett és az „orbáni hazugság” ellen címszóval hirdetett tüntetést szombatra Magyar Péter és a Tisza Párt. A tízezres tömeg a Deák tértől a Karmelita elé vonult, sokan plüssállatokkal érkeztek, amiket a Sándor Palota elé vittek, miközben gyerekrajzokat is vetítettek a köztársasági elnök munkahelyének falaira. A szervezők hangsúlyozták, hogy ez nem pártrendezvény, a többször felcsendülő mocskos fideszezést Magyar Péter személyesen állította le, azt kérte a tömegtől többször is, hogy maradjanak nyugodtak. Elkísértük a menetet, és a résztvevőket a Szőlő utcai botrány utáni indulatokról, a javítóintézetekben elrendelt rendőri jelenlétről és arról is kérdeztük, mit gondolnak a kormány kommunikációjáról, miszerint ezek a gyerekek bűnözők.
Forrás Anzs
Martini Noémi
Pitner Gábor
Vörös László
Gáspár Győző szerint Győzike csak egy karakter, és mélyen felháborítja, hogy összemossák a lánya, Gáspár Evelin külügyminisztériumi karrierjével.
HVG
Több ezren vonultak Magyar Péter felhívására a Karmelita és a Sándor palota elé. A résztvevők az állami gyermekvédelmi intézetekben évek óta folyó visszaélések, gyermekbántalmazás ellen tüntettek. A Tisza elnöke a Várban kijelentette: „A jelenlegi hatalom számára a gyermekvédelem csak a hatalma megtartását célzó politikai termék.” A tömeg azt skandálta: „Nem tűrjük!” és „Mondjon le!” Magyar a leendő Tisza-kormány gyermekvédelmi intézkedéseit is ismertette.
HVG
„Itt a lehetőség az eddig elmulasztott megszólalásra! Itt a lehetőség a szerencsétlen sorsú gyermekek melletti kiállásra!” – üzente a köztársasági elnöknek.
HVG
Ha szombat, akkor DPK. Ezúttal Mohácson próbált szavazatokat szerezni a miniszterelnök, aki mellett Kocsis Máté is színpadra lépett.
HVG
„Orbán Viktor hazugságaitól a teljes (le)bukásig” – kommentálta a videót a Tisza Párt elnöke.
HVG
Szita Károly arra szerette volna rávenni a kollégáit, hogy határozatban utasítsák el a Tisza Pártnak tulajdonított adóemelési tervet.
HVG
Magyar Péter szerint az Orbán-kormány elleni vádirattal ér fel az a 2021-es hivatalos jelentés, amely az állami gyermekvédelmi szakellátás alatt élő gyermekek ellen elkövetett bűncselekményekről és azok kivizsgálásáról szóló felmérés. A dokumentum megállapításai súlyosak, és azok közül csak egyik az, hogy minden ötödik állami gondozásban élő gyermeket bántalmaztak.
HVG
Szita Károly a levelében arra a Tisza Pártnak tulajdonított adóemelési tervre utalt, amit az Index hozott le korábban, és azóta kiderült róla, hogy valakik az AI-t használva készítették el.
HVG
Az építési és közlekedési miniszter azt már nem tartja valószínűnek, hogy az átláthatósági törvény a választások előtt a parlament elé kerülne.
HVG
A Tisza elnöke szerint a dokumentumot „a kormányzat alsóbb szintjeiről” juttatták el hozzá.
HVG
Gáspár Győző nagyobbik lánya a miniszter közösségi médiás platformjait szerkeszti.
HVG
A Tisza Párt elnöke szerint „a napnál is világosabban kiderül belőle, hogy Orbán Viktornak és a hatóságoknak legalább négy éve részletes információi vannak a gyermek ellen elkövetett rendszerszintű bántalmazásokról”.
HVG
A teljes összeg 87 százalékát költötték a kormányoldalhoz köthető szereplők, míg az ellenzéki pártok mindössze 8 százalékot.
HVG
A miniszterelnök szerint „Brüsszel nyilvánvalóan jogellenesen” szünteti meg az egyhangúság követelményét az orosz állami vagyon befagyasztása kapcsán.
HVG
Gáspár Győző lánya azt is megörökítette videón, ahogy Szijjártó Péter öltönyben, egy focilabdát rugdosva melegít be futás előtt.
HVG