Moszkva szerint Kijev hazudott Budapestnek a kárpátaljai magyarok jogainak garantálásáról

Az orosz külügyi szóvivő szerint álláspontjukat arra alapozzák, hogy az ukránok jogilag nem rögzítették a kötelezettségvállalásaikat.

  • HVG
  • MTI

A kárpátaljai magyarok helyzete a gyakorlatban semmit nem változott, Kijev csak ígéretet tett Budapestnek, mivel kötelezettségvállalásaikat jogilag nem rögzítették – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő (nyitóképünkön) szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján.

„Összességében örülhetnénk a kárpátaljai magyarokért, örülhetnénk annak, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak szisztematikus megsértése, sőt, mondhatnám, jogainak megsemmisítése közepette Ukrajnában legalább egy irányban mintha valamilyen előrelépés látszana kialakulni. De van itt, ahogy mondani szokták, egy kis részlet. Egyelőre csak arról van szó, hogy a megkötött megállapodásokat az Ukrajna számára szükséges cselekvési tervben tükrözik, amelynek végrehajtása elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország előrehaladjon az úgynevezett európai úton” – magyarázta a szóvivő.

Zaharova a magyar félre hivatkozva részletesen ismertette a megállapodás részleteit. A TASZSZ beszámolója szerint úgy vélte, hogy „a kijevi rezsim hazudott Budapestnek az Ukrajna területén élő magyarok jogainak garantálásával kapcsolatban”.

Magyar Péter miniszterelnök múlt szerdán jelentette be, hogy „teljes körű megállapodásra” jutottak Ukrajnával a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvi, oktatási, kulturális és politikai jogainak bővítéséről. Hozzátette: az ukrán vállalásoknak meg kell jelenniük Ukrajnának az Európai Unió felé vállalt cselekvési tervében is, és amennyiben ez megtörténik, a magyar kormány hozzájárul ahhoz, hogy megnyitásra kerüljön az első csatlakozási klaszter Ukrajna vonatkozásában.

Ez minden bizonnyal így is történt, ugyanis másnap az EU bejelentette, hogy megkezdődik a csatlakozási tárgyalások előkészítése Ukrajnával és Moldovával.

Túl szép, hogy igaz legyen? – így fogadták a kárpátaljai magyarok Magyar Péter bejelentését

Áttörés következett be a magyar–ukrán viszonyban, Magyar Péter miniszterelnök elérte azt, amire a 16 évig hatalmon lévő Orbán-kormány nem volt képes: a jelek szerint sikerült megoldani a két szomszéd vitáját, amely amiatt pattant ki, hogy Ukrajna korlátozta a magyar kisebbség jogait. A kárpátaljai magyarokat meglepte az a keménység, amellyel az új magyar kormányfő kiállt mellettük. A tárgyalásokhoz közel álló források szerint a hangulat egészen más volt, mint korábban, az ukrán képviselők látványos kompromisszumkészségről tettek tanúbizonyságot, s néhány héten belül találkozhat Kárpátalján Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij.

Nyitókép: AFP / Olga Maltseva

Hozzászólások