Egy krónikus betegség diagnózisa nemcsak testi, hanem komoly lelki veszteséggel is járhat: megváltozhat az, ahogyan a saját testünkre, a jövőnkre és önmagunkra gondolunk. Az ezzel járó érzelmi folyamat sokszor a gyászhoz hasonlít, és akár depresszióval is összetéveszthető. De hogyan lehet alkalmazkodni egy olyan élethez, amely már nem ugyanolyan, mint a diagnózis előtt?
Elérhetetlen távolba kerül a múlt, kiüresedik a jelen, és megszűnik a jövő mint ígéret – a legkülönfélébb traumák hasonló lélektani reakciókat váltanak ki a túlélőkben. De mit lehet kezdeni azzal, ha az ember elveszíti a világ értelmességébe, biztonságosságába vetett hitét? Pintér Judit Nóra pszichológus, egyetemi docens írása.
Akik átéltek tragédiákat, gyakran arról számolnak be, hogy a feldolgozás után erősebbekké, az életet értékesebbnek látó személyekké váltak. Hogyan lehetséges ez, mi történik a feldolgozás során?
A legsúlyosabb veszteségek után is születhet valami új: mélyebb önismeret, bölcsesség, együttérzés. Szerkesztett részlet Singer Magdolna gyásztanácsadó Veszteségek ajándéka című kötetéből.
A poszttraumás növekedés (PTN) nem a traumából fakadó automatikus vagy azonnali eredmény; a nehézségek legyőzéséhez és a növekedés eléréséhez idő kell és akarat. Szerkesztett részlet Edith Shiro amerikai traumaterapeuta A trauma váratlan ajándéka című könyvéből.
Amikor egy szörnyű dolog történik velünk, még nem tudjuk, hogy később talán ajándékként tekintünk erre a veszteségre – mondja Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember új podcast-sorozatának első részében. A műsorból többek között megtudhatjuk, mi pontosan a poszttraumás növekedés, és hogyan érdemes szembenézni a krízisekkel.
Mi van akkor, ha lehetséges, hogy valaki trauma átélése után a gyógyulásnál is messzebbre jusson? Mi van akkor, ha az egészségének visszanyerése után tovább is mehet, és átalakulhat? - teszi fel a kérdést Edith Shiro amerikai traumaterapeuta A trauma váratlan ajándéka című könyvében. Részlet.
Vajon igaz, hogy a legnagyobb tragédiák magukban hordozzák az újrakezdés lehetőségét is? Vagy előfordulhat, hogy csak az elménk védekezik?
Pedig a poszttraumás stressz tünetei súlyosak.
