A propagandaminiszter Rogán megszólalt a Gundalf-ügyben és felmondta a propagandát
Rogán Antal szerint csak figyelemelterelés, hogy Szabó Bence és Gundalf kiállt a nyilvánosság elé.
Rogán Antal szerint csak figyelemelterelés, hogy Szabó Bence és Gundalf kiállt a nyilvánosság elé.
HVG
Hiába a nemzeti konzultációk, a tájékoztatási források közötti ordító különbség, hiába a foglyul ejtett média, az óriásplakátok, lényegében teljesen hatástalan a kormányzati propaganda az ellenzéki szavazók körében, akik már jelentős többségben vannak – derül ki a Dimenzió Média Alapítvány és a Medián kutatásából. Közben meglepő adatok jöttek ki a Fidesz híveiről is.
Vicsek Ferenc
Az oknyomozó újságíró szerint talán eddig ez a legdurvább dolog, amit a propaganda megpróbál a szájába adni.
HVG
Az ezerforintos üzemanyagárral és a 2,5-szörös rezsivel való riogatáson túl alapvetően csupa jó, sőt évek óta esedékes intézkedést tartalmaz az az állítólagos „tervezet”, amelyet a Tisza állítólagos disszidense megosztott. Magyar Péter mindent tagad.
Néhány hajmeresztő hazugság mellett leginkább az derült ki a TV2 „exkluzív” propagandafilmjéből a hihetetlen munkabírású Orbán Viktorról, hogy a miniszterelnök stábja megijedt a Magyar Péter-dokumentumfilm sikerétől.
A Fidesz-módszer legfontosabb eleme olyan érzelmi hatás keltése, amely nyomán az emberek a biztonságot nyújtó hatalom szárnyai alá menekülnek. Kérdés, hányszor válik be az orbáni propaganda jól kidolgozott sémája.
Fidesz-aktivisták emeltek a magasba egy hatalmas ukrán zászlót a Tisza menetén, hogy a kormánypropaganda lejárathassa az ellenzéket. Sokkal többet elmond ez a megtévesztés a kampányról és az országról, mint ami elsőre látszik. Vélemény.
Felföldi József Rogán Antal felelősségét firtatja a politikai kommunikáció elsilányulásában.
HVG
A politikai pedofília egy egészen beteg változatát mutatja be a miniszterelnök, amikor a Facebookon az unokákat is bevonja a politikai félelemkeltésbe.
A kerületben önkormányzati rendelet tiltja a hirdetőoszlopok használatát.
HVG
Mariupol hónapokon át tartotta magát az orosz túlerővel szemben. Az „olajblokádot” emlegető videóban használták hangulatfestő képnek.
HVG
Miután a kormány/párt központi kampánytémává emelte, sőt felnagyítja a Barátság kőolajvezeték leállásának ügyét, megugrott az online keresésekben a „barátság” kifejezés iránti érdeklődés. Ám még mindig messze elmarad a 2011 őszi csúcstól: ekkor mutatták be a Barátság extrákkal című filmet.
A szovjet korszakban gyártott meghibásodott, hatalmas, de buta drón átrepült egész Magyarország felett, beleértve Paksot. Horvátországban zuhant le, mert elfogyott az üzemanyaga. A magyar közvélemény az egész ügyről román és horvát közlésekből értesült, a kormány az ügyet 30 évre titkosította. Most, 4 évvel később hirdetésben ezzel indokolja a kabinet az energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését.
HVG
A színész egy interjúban beszélt arról, gyomorforgatónak tartja, ahogy visszaélnek az emberek hiszékenységével és kiszolgáltatottságával, és nehéz elmagyarázni sokaknak, hogy amit a hírekben látnak, nem a valóság.
HVG
A mesterséges intelligenciával készült jelenetet a benne szereplő kislány, a gyerekek politikai eszközzé tételének szemszögéből is érdemes vizsgálni. Médiakutató szerzőnk szerint ezt a suttyó, azaz puttópolitikát fel lehet ismerni, és terjedését lehet fékezni. Három célzott kattintást javasol, ami épp három kattintással hasznosabb, mint a videót felháborodásból továbbosztani.
Az elemzőnek valaki arról írt, nem érti, mi baja az ellenzéknek a Fidesz háborús narratívájával.
HVG
Schóbert Norbi nem akar pénzt adni Ukrajnának.
HVG
Magyar Péter szerint ez gyomorforgató és megbocsáthatatlan. A videót azonnal el kellene távolítani, a Fidesznek pedig bocsánatot kellene kérnie – közölte a Tisza elnöke.
HVG
Hadházy Ákos szerint nehéz lesz lemosni ezt a szégyent.
HVG
A hódmezővásárhelyiek „agresszív, barbár népek”, nem úgy, mint a budapestiek – mondta a csepeli közönségnek nemrég az építési és közlekedési miniszter.
HVG