#párt

Furcsa pártépítés a Fideszben

A helyi Fidesz-elnök távollétében 119 új tagot próbáltak beléptetni a párt szegedi szervezetébe annak tisztújítása előtt négy nappal; a történtekről a Népszabadság számol be. Korábban az Index is írt a témáról.

MTI



Az Európai Parlamentet is megcélozták a svéd kalózok

Az Európai Parlamentbe való bejutáson dolgozik a Svéd Kalózpárt, adta hírül a Wired. Az ötlet akár médiahack is lehetne, ám az újság által megkérdezett politikai elemző szerint nem mindig célszerű elvetni a kisebb pártok hasonló akcióit.

hvg.hu



KDNP: fizessék vissza a jutalmat a miniszterek és az államtitkárok

Soltész Miklós (KDNP) szerint azoknak a minisztereknek, államtitkároknak és szakállamtitkároknak, akiket az „elmúlt hét év bűne terhel” vissza kellene fizetniük a kapott jutalmakat. Daróczi Dávid kormányszóvivő azt mondta: egyetlen kormánytag sem kapott jutalmat, kizárólag olyan juttatásokat kaptak, amelyek egyébként minden köztisztviselőnek és közalkalmazottnak járnak.

MTI

A fehérgalléros bűnözés csúcsai

„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.

hvg.hu