hvg.hu Ingatlan

Saját ingatlan nélkül nincs élet?

Tízből kilenc magyar saját tulajdonú ingatlanban lakik. A 35 országot tömörítő OECD országok között ezzel dobogós, harmadik helyezett hazánk. A magas rátának pedig a közvetlen lakhatási célon túli okai is vannak.

hvg.hu Itthon

Még "nem elvárható" a hálapénz visszautasítása a szakorvosok szerint

A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint a hálapénz tartja életben a rendszert, mert a magyarországi orvosfizetések mértéke körülbelül a tizede a nyugati béreknek, azonban egy jelentős emeléssel "már elvárható lenne, hogy a paraszolvencia kérdése akár büntetőjogi kategóriába kerüljön".

MTI Itthon

Ide is menekülhetnek a magyar egyetemisták

A határon túli egyetemeken nő az anyaországból érkező hallgatók száma. A magyarországi diákoknak ugyanis egyre inkább megéri időnként megtenni több száz kilométert egy-egy határon túli egyetemig és az egy-két napos szállás költségeit kifizetni, de ingyen tanulni, mint a hazai egyetemeken a röghöz kötési szerződést aláírni vagy a több százezer forintos költségtérítési díjat fizetni.

Balla István Plázs

"Sokan jönnének haza, ha látnák, van miért"

Mit jelent magyar diáknak lenni Londonban? Hogy lehet oda kikerülni és ott helytállni? Mennyi pénz kell hozzá? Londonban tanuló magyar diákok meséltek felvételiről, ami nincs, elköltözésről, nehézségekről, egy az itthonitól sok mindenben különböző oktatási szemléletről és saját kilátásaikról.

MTI Világ

Újabb EU-eljárás indulhat hazánk ellen

A hallgatói szerződés ügyében bejelentett legújabb változásokat is megvizsgálja az Európai Bizottság, mielőtt dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson-e Magyarország ellen ez ügyben - erről Andor László foglalkoztatásért felelős EU-biztos beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában.

hvg.hu Itthon

Népszava: nyomon követhetik a nemzetbiztonságiak a diplomásokat

A nemzetbiztonsági szolgálatok részére is átadhatják az állami ösztöndíjas hallgatók személyi és tanulmányi adatait a Balog Zoltán miniszter által múlt pénteken benyújtott felsőoktatási törvényjavaslat szerint. A módosító nem köti feltételhez az adatkiadást, így akár a diplomások nyomon követésére is alkalmas lehet – írja a Népszava.

MTI Itthon

Húsz évet javasolnak a tanulmányi idő ledolgozására

A hallgatói szerződések kérdésével foglalkozó munkacsoport azt javasolja a Felsőoktatási Kerekasztalnak, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak húsz éven belül kelljen a tanulmányaikkal eltöltött időt ledolgozniuk - mondta Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke pénteken.

MTI Itthon

Megint fúj a HaHa a HÖOK-ra

A Hallgatói Hálózat (HaHa) továbbra sem fogadja el a hallgatói szerződést, véleményük szerint az elmúlt hónapban nem merült fel olyan új érv vagy tény, amely indokolná "a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ismételt pálfordulását".

hvg.hu Világ

Andor: EU-eljárás indulhat a röghöz kötés miatt

Jó eséllyel kötelezettségszegési eljárás lesz a Budapesttel szemben a röghöz kötés miatt indított piloteljárásból − mondta a Napi Gazdaságnak adott interjújában Andor László foglalkoztatásért felelős EU-biztos.

MTI Itthon

Rogán magát is röghöz kötné

Rogán Antal szerint bármely diák bátran aláírhatja a hallgatói szerződést, ezt saját maga is vállalná. Szerinte a szerződések tartalmáról lehet tárgyalni, azok tényéről azonban felesleges.

hvg.hu Itthon

Saját szavaival megy szembe az új államtitkár

Bár újonnan kinevezett felsőoktatási államtitkárként Klinghammer István a hallgatói szerződés mellett érvel, az ELTE rektoraként korábban még külföldi munkavállalásra ösztönözte diákjait.

1 2 3 4
Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Egy nap alatt hat embert mentettek ki a vízirendőrök a Balatonból

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Karambolozott két munkagép a Liszt Ferenc repülőtéren

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Eltemették a Hableány kapitányát

Eltemették a Hableány kapitányát

Zivatarokkal jön a meleg

Zivatarokkal jön a meleg

Nagy a torlódás a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

Nagy a torlódás a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

Akkora a hőség Amerikában, hogy egy napon álló autóban kisültek a kekszek

Akkora a hőség Amerikában, hogy egy napon álló autóban kisültek a kekszek

Zivatarokkal jön a meleg

Zivatarokkal jön a meleg

A tavalyi fele lehet az almatermés, drágulhat a gyümölcs

A tavalyi fele lehet az almatermés, drágulhat a gyümölcs

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Kis lépés az embernek, nagy ugrás Hollywoodnak: az Apollo-11 missziója öt filmben

Tényleg itt a világ vége, ha a 007-es ügynök egy fekete nő lesz?

Tényleg itt a világ vége, ha a 007-es ügynök egy fekete nő lesz?

A címlapról ajánljuk