OECD: Magyarországon a legrosszabb a rák halálozási aránya
Magyarországon százezer lakosra vetítve évente 165,2 nő és 316,1 férfi hal meg rák következtében.
Magyarországon százezer lakosra vetítve évente 165,2 nő és 316,1 férfi hal meg rák következtében.
MTI
Lemondta ausztráliai és új-zélandi turnéját a Fleetwood Mac rockegyüttes, mert basszusgitárosa, John McVie rákbetegségben szenved, és kezelésre szorul.
MTI
Mérges tengeri rákot azonosított egy nemzetközi kutatócsoport. A mintegy hetvenezer ismert rákfajból ez az első, amelyről bebizonyosodott, hogy méreggel öli meg áldozatát.
MTI
Barbara Prammer, az osztrák parlament elnöke az elmúlt két hétben átmenetileg visszavonult a nyilvánosság elől. Kedden a bécsi központi kórház rákdiagnosztikai osztályának vezetőjével közösen számolt be arról, hogy daganatot diagnosztizáltak a szervezetében
MTI
Tízévenkénti béltükrözéssel csaknem felére csökken a rák esélye – derült ki egy amerikai vizsgálat eredményeiből.
MTI
Az egy százalékokból gyűjtött pénzek felhasználását vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Daganatos.hu Alapítványnál.
MTI
Prosztatarák miatt operálták meg Billy Connollyt, a Kvartett – A nagy négyes sztárját és orvosai korai stádiumú Parkinson-kórt is felfedeztek a skót színésznél.
MTI
Brit tudósok egerekben találtak egy olyan gént, amely ha hibás, növelheti a petefészekrák kockázatát.
MTI
Összehangolt robbantásos merényletek sorozatát követték el szerda reggel Bagdad több, főként síiták lakta kerületében és az iraki főváros szomszédságában. Legalább 51 ember meghalt, és 150-en megsérültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.
MTI
Az amerikai dolgozók 86 százaléka ülőmunkát végez, és a többség munka után sem mozog - és ha azt vesszük, hogy otthon sokan még a kanapén ülve tévéznek, vagy számítógépeznek, akkor már nem is annyira elrugaszkodott az a számítás, hogy egy ember átlagosan 13 órát tölt ülve.
hvg.hu
Új, ígéretesnek tűnő módszert tesztelnek a petefészekrák korai szűrésére amerikai tudósok.
MTI
70 százalékkal magasabb a rákfajta halálozási aránya a férfiaknál. A jelenség oka a kutatók szerint egyszerűen az lehet, hogy a férfiak nem szeretnek orvoshoz járni.
hvg.hu
"Vigyázunk Rád” néven elindult Magyarország első, kifejezetten nőknek ajánlott, átfogó daganatellenes okostelefon-alkalmazása speciális funkciókkal, kalkulátorokkal, betegségleírásokkal és biztosítási tanácsokkal.
hvg.hu
Rákbetegséggel kezelik Dustin Hoffmant – erősítette meg kedden az Oscar-díjas amerikai színész szóvivője.
MTI
Amerikai kutatók kidolgoztak egy olyan statisztikai képletet, amellyel előre jelezhető, mekkora kockázattal alakul ki mellrák a páciensnél tíz, illetve húsz éven belül.
MTI
Több száz daganatos beteg bevonásával több tucatnyi gyógyszervizsgálat zajlik jelenleg Magyarországon, a klinikai tesztelések révén a betegek a legújabb hatóanyagokhoz is hozzájutnak – írta a Világgazdaság kedden.
MTI
MTI
Világgazdaság
Nagyobb eséllyel alakul ki rák a magas nők szervezetében, mint alacsonyabb társaiknál – derült ki amerikai kutatók vizsgálataiból.
MTI
Egyes baktériumfertőzésekben fedezte fel a rák legveszélyesebb fajtája, a hasnyálmirigy-daganat egyik okát egy amerikai kutatás.
MTI
Kopaszra borotválta fejét idősebb George Bush, az Egyesült Államok volt elnöke, hogy így bátorítsa egy titkosszolgálati ügynök beteg gyermekét a rák elleni harcban.
MTI
Katalin hercegnő és Vilmos herceg hétfőn született első gyermeke is Rák csillagjegyű, akárcsak édesapja és nagyanyja, a néhai Diana hercegnő.
MTI