Zöld teával csökken a rák kockázata
Több tízezer kínai nőt követtek nyomon több mint egy évtizedig kanadai kutatók, akik kimutatták, hogy a zöldteát rendszeresen fogyasztók között kisebb volt a bél-, a gyomor- és a torokrák kockázata.
Több tízezer kínai nőt követtek nyomon több mint egy évtizedig kanadai kutatók, akik kimutatták, hogy a zöldteát rendszeresen fogyasztók között kisebb volt a bél-, a gyomor- és a torokrák kockázata.
MTI
A napi multivitamin-fogyasztás legalább nyolc százalékkal csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát a középkorú, illetve idősebb férfiaknál, látszólag mindenfajta veszélyes mellékhatás nélkül - derült ki a témában született első nagy volumenű tanulmányból.
MTI
UV-fénnyel működő bőrszkennerrel kampányolnak Skóciában a túlzott napozás és a mértéktelen szoláriumozás ellen. A speciális készülék a szabad szemmel nem látható károsodást is megmutatja a bőrön. A teszten részt vevő emberekről sokkoló fotók készültek.
hvg.hu
Brit és amerikai kutatók rátaláltak a prosztatarák két határozott genetikai "bélyegére", génaktivitási mintázatára, amelyek segítségével megjósolható, hogy a páciensnek agresszív típusú-e a betegsége, majd ezekre a jellemzőkre alapozva tervezték meg kísérleti vértesztjeiket, amelyek vonalkódhoz hasonlóan olvassák ki a genetikai jegyeket.
MTI
A dohányosoknál és a nagyivóknál jóval fiatalabb korban, az átlaghoz képest egy évtizeddel korábban jelenhet meg a hasnyálmirigyrák - állapították meg amerikai kutatók.
MTI
Évente 120 milliárd euróba kerül a rák elleni harc Európának; az összegnek csak a harmadát fordítják orvosi kezelésre, a többi gazdasági vonatkozású kiadást jelent. A legtöbbet Németországban költik a rákra - derült ki egy tanulmányból, amelyet az Európai Rákkonferencián ismertettek pénteken Bécsben.
MTI
A 8. legelterjedtebb rosszindulatú daganatféleség a szájüregi rák a magyar lakosság körében - hangsúlyozza a Semmelweis Egyetem (SE) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
MTI
A rák és a krónikus betegségek okozzák a nem hirtelen halálozások csaknem felét az Európai Unió országaiban - állapították meg a 27 uniós országban lefolytatott felmérésük alapján kutatók.
MTI
Emlőrákot állapítottak meg orvosai Kathy Batesnél, ezért eltávolították az Oscar-díjas színésznő mindkét mellét.
MTI
Kétszer nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak hererákot a marihuánát szívó fiatal férfiaknál azokhoz képest, akik nem éltek a szerrel - állapították meg amerikai kutatók.
MTI
A mellrák kiszűrésére használt mammográfia növelheti a rákkockázatot azoknál a fiatal nőknél, akik a BRCA gének mutáns változatának hordozói - állapították meg egy tanulmányban.
MTI
Zlatec xanthu néven kerül forgalomba egy sörmárka Csehországban, amelynek antioxidánsai állítólag segíthetnek a rákban szenvedő betegeken.
hvg.hu
A naponta szedett aszpirin csökkenti a rákos halálozás kockázatát, de az előny kisebb lehet a korábban feltételezettnél, ezért további vizsgálatok szükségesek - állítják amerikai kutatók, akik több mint 100 ezer ember bő egy évtizednyi adatait elemezték tanulmányukban.
MTI
Napi egy pohár grapefruitlé mellett harmadára csökkenthető a rákbetegeknél alkalmazott kemoterápiás szer mennyisége - állapították meg klinikai tanulmányukban a Chicagói Egyetem orvosi karának kutatói.
MTI
Három friss tanulmány is megerősíti a rákos őssejtek létezését és a daganatok kialakulásában játszott szerepüket. Az érintett tanulmányok közül kettő a Nature brit, a harmadik pedig a Science amerikai tudományos folyóiratban jelent meg szerdán.
MTI
Az emlőrák kevésbé elterjedt, de rosszabb indulatú formájának kockázatát emeli idősebb nőknél a szénhidrátokban gazdag étrend - ezt állapították meg francia kutatók egy hosszú távú követéses vizsgálat eredményeiből, amelyeket az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban tettek közzé.
MTI
61 éves korában elhunyt Sally Ride, Amerika első női asztronautája - a sors iróniája, hogy Amelie Earhart, az első női repülős, aki körbejárta pilótaként a földet, éppen 150 éve született.
R.A.
Csökkentheti a gyomorrák kialakulásának a veszélyét a sós ételek, mint például a szalonna, a kenyér és reggeli gabonafélék fogyasztásának visszafogása a World Cancer Research Fund (WCRF) rákkutatási szervezet szerint.
MTI
A szíváltültetésen átesett páciensek operáció utáni koleszterincsökkentő kezelése rákmegelőző hatással is bír egy svájci kutatás szerint, amelynek eredményei a Circulation című folyóiratban jelentek meg.
MTI
Szélsőséges esetben akár 1300-zal többen halhatnak meg világszerte rákbetegségben a tavaly márciusi fukusimai atombaleset miatt - állapították meg amerikai tudósok számítógépes modellezéssel. Eredményük az első, amely megbecsüli a japán katasztrófa globális egészségügyi következményeit.
MTI