Az életével fizet minden évben több ezer, korszerű kezeléssel megmenthető daganatos beteg a sugárterápiás fejlesztések elmaradásáért.
„Akit február elején utaltam be sugárkezelésre, azt április közepén tudják fogadni az Uzsoki Utcai Kórházban. A 9-10 hetes várakozás orvosi szempontból elfogadhatatlanul hosszú” – állítja Ungár László, a nőgyógyászati daganatok nemzetközi tekintélyű sebésze. De nem csak a sugárterápia a szűk keresztmetszet, a szövettani leletre is 1-1,5 hónapig kell várni, s többhetes előjegyzéssel zajlanak a képalkotó vizsgálatok, így a ct és az mr is. Nem ritka, hogy a jól ellátottnak gondolt fővárosban több mint fél év is eltelik, amíg a bajt diagnosztizálják, és a megoperált beteg megkaphatja a szükséges sugárdózist.
A sugárkezelés nem szerepel azon a várólistán, amelyről a kórházak jelentése alapján naprakész kimutatást vezet a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI), így statisztikák helyett tapasztalati számok keringenek az onkológusorvosok és a betegek között. „Nálunk három héten belül mindenkit elkezdenek kezelni” – mondta a HVG kérdésére Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója. A kivétel itt is erősítheti a szabályt, mert akadt olyan is, akinek december végén nyolc héttel későbbi időpontot adtak – osztotta meg egy beteg saját tapasztalatát a HVG-vel.
Valójában nincsen arra szabály, hogy milyen hosszú várakozás tekinthető még elfogadhatónak, de egy onkológiai szakfolyóiratban hét évvel ezelőtt megjelent, az európai sugárterápiás helyzetet körüljáró elemzésben elrettentő példaként szerepelt Csehország, ahol „négy-öt hetet is várni kell, ezért sok beteg fel sem kerül a listára, orvosa a hosszú késlekedés miatt meg sem említi kezelési lehetőségként a besugarazást”. A magyarországi szakmai konszenzusnak ennél sokkal könnyebb megfelelni, hiszen az csak annyit javasol, hogy a szükséges kezeléseket a lehető leghamarabb kell elvégezni.
„Semmilyen drámai fordulat nem következett be az Uzsoki Utcai Kórház Fővárosi Onkoradiológiai Központjának (FOK) életében” – véli Landherr László osztályvezető főorvos. Azt nem tagadja, hogy a két lineáris gyorsítókészülékük felett eljárt az idő: az egyik 22, a másik 15 éves. Ahogy a kobaltágyújuk is 1998-ban volt új (lásd Fejlődéstörténet című írásunkat). Hetente kétszer is ki kell hívniuk a szervizelőket, a hibaelhárítás, alkatrészcsere többmilliós számlákat eredményez, a kényszerű leállás miatt pedig összetorlódnak a kezelésre váró betegek. „Az orvosi helyek be vannak töltve, a szűk keresztmetszetet a sugárterápiás szakasszisztensek száma jelenti. Annak ellenére, hogy a bérük mindössze nettó 90-100 ezer, a délutáni pótlékuk pedig havi 9 ezer forint, sem pénz, sem státus nincs, hogy egy komplett délutáni műszakra elegendő stábot felvegyünk” – ismerte el a főorvos, hogy nemcsak a gépeket, hanem az embereket is csúcsra járatják.
Miközben a FOK sugárkezelő kapacitása utoljára másfél évtizede bővült, nehéz megindokolni a GYEMSZI húzását, amellyel tavaly július elsejétől a kórházi beutalási rend átszabásával további 900 ezer lakos onkológiai és sugárterápiás ellátásának helyszíneként jelöltette meg az Uzsoki utcát – a budapesti kerületek többségének, Nógrád megyének, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részének a lakosait irányítva ide. Így 1,5 millióról 2,4 millió lakosúra nőtt a kórház sugárterápiás ellátási területe. Vagyis egy besugárzókészülékre 800 ezer lakos jut, szemben az uniós ajánlással, amely 150–250 ezer lakosonként gondol szükségesnek egy lineáris gyorsítót.
A hazai adatokat a The Lancet angol nyelvű tudományos folyóirat legfrissebb számában megjelent, 33 európai ország sugárterápiás kapacitásait számba vevő elemzéssel összevetve azt látjuk, hogy jelentős a magyarországi elmaradás. Míg a gyártásból kifutott, de még működő kobaltmasinák az összes európai besugárzókészülék egytizedét alkotják, Magyarországon a 30 százalékát. A nemzetközi onkológiai szakirodalom azzal számol, hogy a daganatos betegek 45–55 százalékának kell sugárkezelést kapnia; ennek alapján – a hazai évi 70-80 ezer új beteget figyelembe véve – legkevesebb 31–44 ezer páciens terápiájáról lenne szó. Ehhez képest az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nyilvántartása szerint 2011-ben 18 ezer beteg kapott egy vagy két alkalommal besugárzókúrákat, amelyekért összesen 9,7 milliárd forintot fizetett ki a társadalombiztosító. Igaz, hogy a korszerű sugárterápiának nagy a beruházási költsége, ám hosszú távon olcsóbb és hatékonyabb, mint a gyógyszeres kezelés – ezt igazolják a svéd adatok is. Ezek szerint a gyógyult rákbetegek 49 százalékán a műtét segített, 40 százalékukat a sugárterápia egymagában vagy más eljárásokkal kombinálva gyógyította meg, 11 százalékuk pedig – kizárólag vagy más metódusokkal kombinálva – a kemoterápiának köszönheti az életét. A különböző nemzetközi statisztikákból az mindenesetre egyértelműen kiolvasható, hogy Magyarországon nemcsak a rák előfordulási gyakorisága magasabb az európai átlagnál, hanem a halálozási mutatók is rosszabbak (lásd grafikonunkat). Tízmillió lakosra számítva becsülhetően évi 6 ezer fővel nagyobb az emberveszteség, mintha a hazai egészségügy az európai átlagot produkálná a rákgyógyulási arányokban.
Évente több ezer rákbeteget foszt meg a gyógyulás esélyétől, hogy a szűkös beruházási források felhasználása is csigalassúsággal folyik. Jól példázza ezt az Uzsoki Utcai Kórház esete is. Az a projektjavaslat, amely 1,3 milliárd forint uniós támogatást és 400 millió forintos önerőt szánt a FOK fejlesztésére, 2009 végén született meg. A támogatási döntésre, amely szerint ebből az összegből a sugárterápiát kell fejleszteni, 2010 márciusában került pecsét. A közbejött fülkeforradalom késleltette a tervet, így ünnepélyes keretek között 2011 júniusában – immár az Új Széchenyi-tervből támogatottnak mondva – a főváros városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, György István méltatta az induló projekt jelentőségét. Fél évvel később két probléma is útjába állt a sikeres folytatásnak. A beszerzendő új lineáris gyorsító elhelyezéséhez szükséges vastag falú, sugárzásvédett bunker építése félbemaradt, mivel kivitelezője, a Hérosz Zrt. csődbe ment, a kórház pedig 2012. január elsején a fővárosi tulajdonostól államosított egységként a GYEMSZI-hez került. Így további 11 hónap kellett ahhoz, hogy az új működtető közbeszerzést írjon ki az építés befejezésére. Ha minden jól megy, a GYEMSZI még ebben a hónapban kiválasztja a nyertest, s hamarosan a gépbeszerzésre is kiírja az ajánlatkérést. Nem kizárt, hogy idén év végére összejöhet a három éve húzódó fejlesztés, amelynek eredményeként a régebbi lineáris gyorsítót újra cserélik, a másik pedig alapos felújítást kaphat. A besugárzási kapacitás ezzel sem lesz nagyobb, de az üzembiztosság jelentősen növekedni fog.
Nem tartanak előrébb Veszprémben sem, ahol a Csolnoky Ferenc Kórház közel egy évtizedes, a színfalak mögött zajló harc után Székesfehérvárral szemben nyerte el egy új, két lineáris gyorsítóval felszerelt onkológiai központ megépítésének lehetőségét, 2,3 milliárd forintos uniós támogatással. A startpisztoly hosszú huzavona után, 2011 nyarán dördült el, azonban még az első kapavágás sem történt meg, a kiviteli tervek elkészítésére írt ki a kórház közbeszerzést. Időközben, 2013 elejére, megszületett az Új Széchenyi-terv első saját onkológiai pályázata, amelyben a 12 hazai onkológiai központból 10 kijelölt aspirálhat összesen 10 milliárd forint támogatásra. Ebből elavult gépparkjuk egy részét le tudják cserélni, ám összességében nem fog számottevően nőni a besugárzási kapacitás. A fővárosnak – minthogy a következő uniós fejlesztési periódusban még a mostaninál is kevesebb forrás jut a központi régió támogatására – esélye sem lesz a sugárkezelések számát akár csak közelíteni az európai normákhoz.
GÁTI JÚLIA
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
