Szíria: rakéta ölt meg 26 embert Aleppónál
Összesen huszonhat ember, köztük hat nő és nyolc gyermek halt meg az észak-szíriai Aleppó közelében, egy faluban, ahova rakéta csapódott be – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja hétfőn.
Összesen huszonhat ember, köztük hat nő és nyolc gyermek halt meg az észak-szíriai Aleppó közelében, egy faluban, ahova rakéta csapódott be – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja hétfőn.
Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre Szíriában - írta izraeli katonai forrásokat idézve a The Sunday Times.
A japán védelmi miniszter elrendelte, hogy a hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát.
Két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállított a keleti partjára Észak-Korea a hét elején a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint. Szakértők szerint április közepére időzíthetik a kilövést.
Egy tengeri telepítésű radarplatformot és egy rakétavédelmi feladatok ellátására is alkalmas rombolót vezényelt az amerikai haditengerészet az észak-koreai partok közelébe az országban folyó katonai tevékenység és az esetleges újabb rakétakilövések megfigyelésére – közölte hétfőn a Pentagon.
A Raytheon cég Excalibur nevezetű rakétáinak becsapódása után nem sok maradt az autókból, és a helikopter sem járt jobban.
Észak-Korea felfüggesztette egy nagy hatótávolságú rakéta indítására is alkalmas létesítmény építését – állította egy amerikai kutatóintézet kedden műholdas felvételekre hivatkozva.
A Proton-M rakétát két hete három Glonaszsz navigációs műholddal lőtték fel, de indítás után fél perccel visszafordult a földre és felrobbant. A balesetben senki nem sérült meg, a felelősöket keresik, mi pedig mutatjuk a videót.
A technológia számára új rekordot jelentő, 325,17 méteres magasságba emelkedett, majd visszaszállt a helyére a SpaceX Grasshopper nevű rakétája.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő arra utasította kedden Dmitrij Rogozin űrkutatásért és űriparért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy állítsa össze azok listáját, akiket felelősség terhel a kazahsztáni Bajkonurban fellőtt hordozórakéta felrobbanásáért.
A japán védelmi miniszter feloldja pénteken az észak-koreai rakéták megsemmisítésére vonatkozó parancsot, amit áprilisban adtak ki a Koreai-félsziget feszültségei miatt – jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva a Kyodo hírügynökség.
Irán "jelentős" számban telepített új indítóállásokat nagy hatótávolságú rakéták számára - jelentette az állami televízió vasárnap Ahmad Váhidi védelmi minisztert idézve.
Észak-Korea vasárnap ismét kilőtt egy rövid hatótávolságú rakétát, az előző napi három után - közölte egy dél-koreai tisztségviselő.
Kína hétfőn nagyméretű rakétát bocsátott fel a világűrbe, amely a Földtől 10 ezer kilométeres magasságba emelkedett, és ezzel 1976 óta a legjelentősebb ilyen kínai rakétakísérletnek számít – közölte szerdán az amerikai Harvard Egyetem munkatársa.
Olyan rakéta kifejlesztésén kezdődött meg a munka az Egyesült Államokban, amely harminc nap alatt a Marsra röpítheti az embert. A jelenlegi technikával 4 évig tart az út. A fejlesztést támogatja a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal.
Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, és az indítás bármikor várható – ezt közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium egyik illetékese.
Csak abban az esetben tanácsos lelőni észak-koreai rakétákat, ha azok az Egyesült Államokat vagy a térségbeli szövetségeseit fenyegetik – jelentette ki keddi szenátusi meghallgatásán az amerikai fegyveres erők csendes-óceáni parancsnoka.
Észak-Korea feltehetően azt tervezi, hogy "a következő napokban vagy hetekben" rakétát indít – írta csütörtökön egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyre hivatkozva a CNN hírportálja. A dél-koreai nemzetvédelmi miniszter megerősítette, hogy Észak-Korea "jelentős hatótávolságú" rakétát szállított keleti partvidékére.
Ddúsított uránt használhattak egy észak-koreai kísérleti robbantásnál a The Washington Post szerint.
Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő arra utasította kedden Dmitrij Rogozin űrkutatásért és űriparért felelős miniszterelnök-helyettest, hogy állítsa össze azok listáját, akiket felelősség terhel a kazahsztáni Bajkonurban fellőtt hordozórakéta felrobbanásáért.