Ukrajna-szerte orosz rakéták csapódtak be hajnalban
Kijevben is robbanások voltak.
A rakéták a szíriai főváros sűrűn lakott központjában több épületet találtak el, a halottak száma öt.
Oroszország eddig mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.
A nyugati tankszállítmányokra megtorló rakétázással válaszoltak az oroszok.
Országszerte megszólaltak a légvédelmi szirénák Ukrajnában csütörtök reggel.
Az egyik nyolcemeletes ház gyakorlatilag kettészakadt.
Mindkét városban a kritikus infrastruktúrára lőttek ki rakétákat.
Egy gyerekkórházat is orosz rakétatámadás ért, holott Moszkva azt állítja, csak hadászati célpontokat, most éppen az ukrán “dróngyártást” célozták.
Tíz robbanás hallatszott az ukrán fővárosban.
A ház egy Krivij Rih elleni orosz rakétatámadásban sérült meg.
Sikerült helyreállítani az áramellátást a szombati rakétatámadások után Ukrajnában, de továbbra is jelentős kimaradások vannak, és a fűtés és vízellátás nem állt helyre.
Denisz Smihal szerint a nagyfeszültségű hálózati létesítményeknek a 40 százaléka is megsérült.
Kilencen haltak meg lakástűzben egy nap alatt.
Az ukrán elnök szerint a következő hét ugyanolyan nehéz lehet, mint az előző volt.
Ukránok milliói szenvednek a hidegtől és a sötéttől, miután az orosz légicsapások már hetek óta arra irányulnak, hogy tönkretegyék az energiahálózatot.
Vitalij Klicsko, a város polgármesterének közlése szerint a rakéták egy kétemeletes lakóépületet is eltaláltak.
A Herszon megyei kormányzó tanácsadója bejelentette, hogy az Ukrzaliznicja ukrán állami vasúttársaság péntek este elindítja az első személyvonatot Kijevből Herszonba.
A keddi lengyelországi tragédia is jelzi: ahol háborúznak vagy háborúra készülnek, ott veszélyben vannak a kívülállók is.