Lelőttek egy rendőrt Texasban
Egy másikat arcon lőttek, de túlélte.
Utoljára 2009-ben fordult elő, hogy a tűzharcban helikopterre lőttek a brazil városban.
MTI
Egy udvaron parkoló autóban volt elrejtve a marihuána.
MTI
Péntek délelőtt lakossági bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök, hogy megmentsék a hat méter magasból az úttestre zuhant, mozdulatlan hattyút.
hvg.hu
Egy 20-25 év körüli, körülbelül 175 centiméter magas, vékony testalkatú férfi késsel fenyegette, majd kirabolta az egyik utast az 1-es villamos újbudai szakaszán.
hvg.hu
A férfi részegen rugdosta össze a nőt, akinek a kórházban kellett megmenteni az életét. Most vádat emeltek ellene.
MTI
Egy bankrablással kapcsolatos nyomravezetői díjat csalta ki a rendőrségtől a férfi, aki azzal bukott le, hogy aztán visszautalta a pénzt.
MTI
A belügyminiszter elrendelte a szalafista DWR betiltását.
MTI
A rendőrség súlyos testi sértés kísérlete miatt hallgatta ki a 73 éves férfit.
MTI
A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi elfogásához ajánlott fel a rendőrség 10 millió forint nyomravezetői díjat, de az már korábban is kiderült, nem jár senkinek.
unknown
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét és aktivistáit azután állították elő a rendőrök szombaton, hogy színesre festettek egy rossz állapotban lévő járdaszakaszt a városban.
hvg.hu
Jövő május elsején lejár London szerződése a Hágában működő Europollal. Ha nem hosszabbítják meg a szerződést, akkor ez komoly biztonsági kockázatot jelenthet az egész kontinens számára – hangsúlyozta a német CDU-CSU belügyi szóvivője.
hvg.hu
Most induló, három részes sorozatunkban bemutatjuk, mit mondanak a 2015-ös rendőrségi és ügyészségi statisztikák bűnelkövetőkről, "bűnös városokról", közhelyekről és valóságról, nyomozási hatékonyságról.
HVG
Az új találmánynak köszönhetően a menekülő autónak esélye sincs arra, hogy meglépjen a rendőrök elől.
hvg.hu
A férfi a Facebookra tett fel videókat az állatkínzásról, az állatvédők felfigyeltek rá és feljelentették.
hvg.hu
Két budapesti nő közösen vert át időseket, hogy aztán kifosszák őket.
MTI
A 31 éves ceglédi nőt kisfia megölésével gyanúsítják.
MTI