Halálos baleset történt a fonódó villamos vonalán
Egy gyalogos vesztette életét.
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 112 , szombaton 195, vasárnap 98 migránst fogtak el. A múlt héten azonban kevesebben hasonló eset történt, mint az azt megelőző héten.
MTI
A rendőrség látványos videót tett közzé, ahogy rajtaütnek két józsefvárosi kábítószer-kereskedőn. Az akció során több mint egymillió forintnyi készpénzt foglaltak el, a két elkövető bűntársát még keresi a rendőrség.
hvg.hu
Élve született az a csecsemő, amelyet hétfőn Nagykállón egy kerti vécében találtak meg. A rendőrség emberölés miatt nyomoz.
MTI
A rendőröknek sikerült biztonságba helyezniük a riadtan futkározó lovat. Szabálysértési eljárás indult a gazdája ellen.
hvg.hu
Óriási aktahalmokról készült videóval illusztrálta a rendőrség, hogy lezárta a 11 gyanúsított ellen indított nyomozást a Buda-Cash-ügyben.
hvg.hu
Csütörtök reggel nemzetközi Railpol-akció kezdődik, a vonatokon rendőrökre kell számítani.
hvg.hu
Megegyezett a rendőrséggel az ellenzéki aktivista, a Kálvin tér és a Kecskeméti utca találkozásánál felállíthatják színpadukat, bár az állami ünnepre hivatkozva a TEK lezárja a Nemzeti Múzeum környékét. Bükiék nem akarnak balhét, nem akarják megzavarni Orbán beszédét, de egy meglepetéssel azért készülnek.
hvg.hu
Egy nagykállói családi házban, a vécén találták meg az újszülöttet, egyelőre nem tudni, hogy ki, és hogyan tette oda. A rendőrség szerint nem történt idegenkezűség.
hvg.hu
Rengetek lőfegyvert és lőszert foglalt le a rendőrség egy szigetszentmiklósi férfitől.
police.hu
Fél lábára sikerült csak felhúznia a nadrágot annak a kislánynak, aki a rendőrséget hívta ki a vészhelyzethez.
hvg.hu
Gépfegyverrel és kézigránátokkal támadtak egy rendőrégi buszra Isztambulban.
MTI
Csupán azt nem lehet tudni, hogy mennyibe kerül az ünnepi alkalmakra új formaruhába öltöztetni a rendőröket, a Belügyminisztérium legalábbis nem mondja el.
MTI
A rendőrök azzal gyanúsítják a masszázsszalon ügyvezetőjét, hogy prostituáltként közvetítette ki a szalonban dolgozó nőket.
hvg.hu
Elkezdődött a felkészülés a német szövetségi belügyminisztériumban arra az esetre, ha le kell zárni a határt a menedékkérők előtt - írta a Welt am Sonntag című német vasárnapi újság.
MTI
Az ötödi kerületi masszázsszalonban más jellegű szolgáltatásokat is igénybe vehetettek a vendégek.
hvg.hu
Az amerikai Ashley Guindon pénteken tette le a hivatali esküt, a vasárnapot már nem érte meg.
MTI
Egy nyíregyházi utcán gázoltak halálra egy 52 éves férfit. A rendőrség szemtanúkat keres az eset tisztázásához.
hvg.hu
Bár konkrét Btk.-paragrafus tiltja, hogy bárkit is népszavazási kezdeményezése leadásában akadályozzanak, a rendőrség nem látott semmi rendkívülit abban, hogy kopasz, kigyúrt férfiak döntötték el, ki léphet be a Nemzeti Választási Irodába. Bezzeg amikor másnap tüntetők plakátokat ragasztottak az épületre, még előállítás is volt.
hvg.hu