Hátba szúrta élettársát egy 36 éves nő
Összeveszett élettársával egy ecsegi nő, majd egy konyhakéssel meg is szúrta a férfit. A rendőrök elfogták, előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
Összeveszett élettársával egy ecsegi nő, majd egy konyhakéssel meg is szúrta a férfit. A rendőrök elfogták, előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
hvg.hu
A Budapesti XX., XXI. és XXIII.. Kerületi Ügyészség embercsempészés minősített bűntette miatt egy magyar állampolgárral szemben vádat emelt, egy másik magyar férfit pedig eredményesen állított bíróság elé gyorsított eljárásban.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint az Európai Uniónak egyszerű dolga van, "villámgyorsan a magyar modellt kellene alkalmazni Görögországban, magyarul meg kellene védeni Görögország külső határát". Kifogásolta, hogy az európai uniós intézmények hallgatnak, nem indítanak kötelezettségszegési eljárást, még csak kilátásba sem helyezik azt.
MTI
A Miskolcon talált kisfiú anyja azt mondja, anyagi nehézségei miatt nem tudta eltartani Gerzsont, így a szakítás után élettársánál hagyta a gyereket, de szívesen visszakapná. Az élettárs verziója szerint az anya mindent rá akar kenni, pedig ő nem hibás, és attól fél, hogy a nővel közös gyerekét is elveszik tőle.
hvg.hu
Kábítószer-terjesztőket fogott el a rendőrség Esztergomban, a bíróság hétfőn elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.
hvg.hu
Egy maffiakapcsolatokkal rendelkező személy állítólag olyan bizonyítékokat juttatatott el a rendőrségnek, amelyek segíthetnek megoldani az 1999-es Seres-gyilkosságot és a 2002-ben eltűnt Radics Attila ügyét – így értesült a Népszabadság. A lap szerint a rendőrség azért óvatosan báni az új információkkal, több okból is. A Magyar Nemzet ugyancsak úgy értesült, hogy újabb vallomás született a Seres-gyilkossággal kapcsolatban.
hvg.hu
Az állam csak félig gondoskodik az általa kivezényelt rendőrökről.
hvg.hu
Keresi a rendőrség azt a férfit, aki egy XIII. kerületi aluljáróban bántalmazott egy másik férfit.
hvg.hu
Romantikus, erdőszéli hotelből irányítja pár napja a TEK a lezárt déli határnál zajló rendőrségi műveleteket, de rendőrök és honvédek is laknak a környékbeli wellness-szállókban, panziókban, de még a turistahotelekben is. Letenyén picit aggódtak, amikor meglátták a lánctalpas tankokat. Egyesek szerint a sok egyenruhás miatt tisztára olyan, mintha megszállás alatt lennének a kis zalai községek, de a már szeptemberben idevezényelt katonákat megszerették.
Állománynövelésre van szüksége az osztrák rendőrségnek. A hatóságok nem hivatalos becslése szerint Ausztria déli határszakaszán lévő Spielfeld átkelőnél jelenleg 3-4000 migráns tartózkodik, az ausztriai Leibnitz és a szlovéniai Sentilj sárost is összekötő B67-es úton pedig migránsok százai bolyonganak.
MTI
Egy 73 éves nőt családi házában találtak holtan, egy 18 éves és egy 30 éves helyi férfit vettek őrizetbe és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
MTI
Gerzson édesanyja állítja: ő egy veszekedés után az élettársára hagyta a Miskolcon kedden talált két és fél éves kisfiút, az élettárs viszont másként tudja - derült ki a rendőrségi kihallgatásokon. Gerzson már bekerült a gyermekvédelmi rendszerbe, egyelőre szó nincs róla, hogy visszaadják az anyjának. A 34 éves nő szabadlábon védekezhet.
hvg.hu
Kihallgatták a rendőrségen a Miskolc utcáján talált, két és fél éves Gerzson anyját, aki ellentmondásos magyarázatot adott tettére.
hvg.hu
Lakossági bejelentés alapján megállapították a Miskolcon talált kisfiú személyazonosságát, a rendőrök felhívták az anyját is, aki azonban csak néhány másodpercig tartotta a vonalat, majd bontotta. A kisfiú jelenleg a megyei kórházban van. 2,5 éves, még csak néhány szót beszél.
hvg.hu
Előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki társának biztatására még 19 évvel ezelőtt fejbe lőtte és kirabolta közeli ismerősét, de csak idén nyáron fogták el.
MTI
Mérget ivott, majd elment otthonról egy 44 éves tényői férfi. Élettársa hívta a rendőröket, akik megtalálták egy bozótos területen, és kihívták a mentőket.
hvg.hu
Múlt szerda óta keresik a 34 éves Bodóczky Balázst, akit utoljára a XVII. kerületben láttak. Az erősen kopaszodó férfi családja szerint életveszélyben is lehet.
hvg.hu
Az este kigyulladt családi házban csak péntek hajnalban találták meg a tűzoltók egy összeégett ember maradványait. A katasztrófavédelem tűzvizsgálatot kezdett, a rendőrség egyelőre közigazgatási eljárásban vizsgálódik.
MTI
Több nőt is zaklatott az a fiatal férfi Budapesten, akit egy zsarolási ügy miatt fogtak el a rendőrök. A férfi azután is követett el szexuális bűncselekményt, hogy a bíróság elítélte. Jelenleg előzetesben ül.
hvg.hu
Rudolf Rebeka Mónika csütörtök este kilenckor ment el kecskeméti otthonából, azóta nem találják.
hvg.hu