#rendőrség

Megbilincselték, pedig csak a kapitányság előtt várakozott

A kapitányság előtt akarta megvárni ügyvédjét egy férfi. Ez nem tetszett a rendőröknek, megpróbálták igazoltatni, majd miután a férfi nem adta át személyi okmányait, megbilincselve előállították. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint jogalap nélküli és törvénysértő volt az intézkedés. Az utóbbi időben több olyan eset történt, amelyeknél felmerült, hogy a rendőrök nem megfelelően hajtották végre az intézkedést – közölték a hvg.hu-val.




1700 embert vágott át egy csaló banda

A XIV. kerületi rendőrkapitányság befejezte a nyomozást egy csalási ügyben, melyben 18 elkövető keltette azt a látszatot, hogy kedvezményes törlesztésű hitelt nyújt az átlagosnál jóval kiszolgáltatottabb helyzetben lévő embereknek. Az 1700 átvert ember összesen több száz millióval károsodott meg.


Rendőrökre csapott le a TEK a XIII. kerületi kapitányságon

Információink szerint több rendőrt is elvittek a keddi állománygyűlés alatt a TEK munkatársai a XIII. kerületi rendőrkapitányságról. A rendőröket társtettesként elkövetett hivatali vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mind az öten szabadlábon védekeznek.



Egy évig bujkált egy padló alatt egy tiszabezdédi férfi

Saját házában kialakított rejtekhelyen bujkált egy férfi, akit csempészet, vámorgazdaság, embercsempészet, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt elítélt a bíróság, nem kezdte meg büntetésének letöltését, ezért körözték.





Több évtizede nem újult meg a rendőrség, és most sem fog

Míg 2010-ben, a második Orbán-kormány hatalomra kerülése után több mint féltucat rendőri vezetőt lecserélt Pintér Sándor, 2012-ben pedig komoly átszervezéseket hajtott végre, a mostani kormányalakítás követően hasonló mértékű személycserékre vagy átalakításra nem számítanak a hvg.hu rendőrségi és belügyi forrásai. A megkérdezettek általános véleménye szerint a megújulás ugyanakkor ráférne a rendőrségre, mert évtizedek óta lényegét tekintve semmi sem változott.



Rendőrsapka-formájú új rendőrmúzeumot kap Dubaj

Rendőrsapka-formájú új rendőrmúzeum felépítését tervezik Dubajban, s ha elkészül, az építmény a világ legnagyobb fejfedőjeként kerülhet be a világrekordok közé - közölték honlapjukon egyesült arab emírségekbeli újságok.


Meghalt Fülöp Valter

Életének 42. évében elhunyt Fülöp Valter dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Zala megye rendőrfőkapitánya - közölte pénteken az ORFK Kommunikációs Szolgálata.


Közel egymilliárd forintért vehet új autókat a TEK

Miután tavaly februárban a Miniszterelnökség nem járult hozzá ahhoz, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) mintegy 730 millió forintért vásároljon többek között új Audikat, most 960 millió forintért vehetnek gépjárműveket a Porsche Hungáriától – tudta meg a hvg.hu. A TEK részéről szerkesztőségünkkel azt közölték, hogy egy tavaly júniusban megadott engedély biztosítja számukra az új autók beszerzését.



Két bőrönd étel a szülőktől – így boldogulnak a fiatal rendőrök

Az első Orbán-kormány idején megnyomták a rendőrök fizetését, utána azonban elfeledkeztek a testületnél dolgozókról. A szocialista kormányzás idején volt az utolsó, 2-3 százalékos béremelés, azt követően viszont a folyamatosan emelkedő garantált bérminimum miatt egyre több hivatásos szorult támogatásra, 2013-ban már az állomány tíz százaléka tartozott ide. Idén január elsejétől 24 ezer forint bérkiegészítés jár a tiszthelyetteseknek. Ettől az átfogó kép nem lett sokkal rózsásabb: miközben az egyik kézzel adnak, a másikkal elvesznek a rendőröktől.