#rendőrség






Gyanús hátizsák a Bazilikánál: a rendőrség küzd az új segélyhívóval

Öt és fél percig tartó eredménytelen beszélgetést tett közzé a Facebookon egy budapesti fotóriporter, aki egy gyanús hátizsákot talált a Bazilikánál, de ennyi idő alatt sem jutott át a rendőrségi segélykérő kommunikációs falán. Az új rendszer néhány napja élesedett, a kialakítására mintegy 7,7 milliárd forintot költöttek.


Gyorshajtásos bírság: felhagyott a jogellenes gyakorlattal a rendőrség

Kivette a közigazgatási bírságok kiszabásáról szóló határozatok szövegéből a rendőrség azt a kifogásolt részt, amelyet ugyan egy alkotmánybírósági határozat megsemmisített, de a testület visszacsempészve alkalmazta. Ezt a gyakorlatot egy alkotmányjogász törvénysértőnek mondta tavaly a hvg.hu-nak. A testület részéről akkor azt válaszolták, hogy szerintük minden rendben van azzal, hogy nem a pontos jogszabály-szöveget használják. Ugyanakkor idén január 1-jétől ők maguk módosítottak ezen a gyakorlaton.



A TV2 leadott egy videót: a rendőri intézkedést rögtön másként látta a BRFK

Felfüggesztették azt a rendőrt, aki április elején Budapest belvárosában intézkedett egy meztelenül őrjöngő férfival szemben. Ugyanarról a személyről van szó, akivel szemben néhány héttel később a bazilikánál is kénytelenek voltak rendőrök eljárni, és amely intézkedés ügyében ugyancsak felfüggesztettek egy rendőrt. Az eset furcsasága, hogy a BRFK a korábbi rendőri intézkedést mindaddig szakszerűnek találta, amíg a Tv2 le nem adott egy, a Youtube-ra is feltett videót.


Lesöpörte a rendőrség Bajnaiék feljelentését az MNB ügyében

Az Együtt-PM hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, miután lapinformációk szerint a nemzeti bank százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, egy Guarneri-hegedűre és egy Bruegel-festményre vagy a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására. A rendőrség nem vizsgálta érdemben az állításokat.



„Évi” és „Zene” okozta F. Tamás halálát a Blahán

Kábítószer-túladagolás miatt vesztette életét F. Tamás a Blaha Lujza téren – tudta meg rendőrségi forrásból a hvg.hu. A fiatalember – értesüléseink szerint – négy éve fogyasztott drogot. Május 21-én Évi és Zene fantázianevű partidrogok keverékétől lett rosszul és vesztette életét.


Zugírászattal gyanúsítanak egy volt rendőrt

A megalapozott gyanú szerint a volt hivatásos állományú rendőrségi tiszthelyettes 2009-től magánszemélyként, majd 2012 márciusától egy jogi segítségnyújtással foglalkozó kft.-ben tevékenykedve, ellenszolgáltatás fejében, rendszeresen fogadott el jogi tevékenység ellátására irányuló megbízásokat úgy, hogy arra nem volt jogosult. Korábban is meggyanúsították már a férfit zugírászattal, de – a hvg.hu információi szerint – akkor az ügyészség elállt az eljárástól.


Meghalt egy őrjöngő, félmeztelen fiatal férfi a Blahán

Szemmel láthatóan bódult állapotban lévő fiatalember támadt az apjára az utcán, a félmeztelen férfit megfékezték, mentőt hívtak hozzá, ám nem sokkal később meghalt. Mindez Budapest egyik legforgalmasabb pontján, a Blaha Lujza téren történt szerda este.


Belvárosi ingatlancsalás: Rogánra és Kövérre is hivatkoztak a tárgyaláson

A bíróság előtt is kitart vallomása mellett annak az ingatlancsalásos ügynek az egyik vádlottja, aki úgy tudta, az általa vezetett cég egy közvetítőn keresztül az önkormányzat megbízását teljesítve ígért eladásra ingatlanokat, a pénzből pedig a Fidesz és az V. kerületi polgármester is részesült. Állítása szerint több módon is ellenőrizte, hogy a közvetítő személye hiteles, ezzel kapcsolatban dokumentumokat is kapott. A keddi tárgyaláson előkerült Kövér László neve, akire az egyik ügyfeleket toborzó cég ügyvéd hivatkozott. Rogán Antal az eljárásban már tagadta, hogy bármi köze is lenne a céghez, és egy hasonló ügyben tett feljelentését hozta fel.


A TEK fegyvertelenül ment Ukrajnába

Akcióba lépett a Terrorelhárítási Központ Ukrajnában az elrabolt magyar férfi kiszabadításáért, de csak tárgyalni fognak és szakmai segítséget nyújtanak – közölték rendőrségi források a hvg.hu-val. A TEK emberei nem is vihetnek magukkal fegyvert Ukrajnába.


Medvét lőttek Magyarországon

A Salgótarján közelében meglőtt medve még életben volt, amikor másnap megtalálták. Kegyetlenül elbántak vele; a rendőrség őrizetbe vette a felelősöket. A második világháború óta nem lőttek le medvét Magyarországon.



Budapesti autólopások: hagyj fel minden reménnyel!

Amennyiben Budapesten lopják el autóját, nagyon kicsi az esélye annak, hogy a rendőrök megtalálják. Tavaly a Belváros, Terézváros, a Hegyvidék és Rákosmente területén egyetlen ellopott gépkocsit sem találtak meg a rendőrök – derült ki azokból a válaszokból, amiket a hvg.hu kérdéseire az Országos Rendőr-főkapitányság adott.