Hat uzsorást kaptal el a rendőrök Borsodban
Uzsora-bűncselekmény gyanújával hat embert vett őrizetbe a rendőrség az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
Uzsora-bűncselekmény gyanújával hat embert vett őrizetbe a rendőrség az elmúlt napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.
MTI
Előzetes letartóztatásban várja ügyének lezárultát egy fertődi és egy soproni munkavédelmi felügyelő, akiket üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel gyanúsítanak.
MTI
Kedden vette őrizetbe a rendőrség azt a szabadkígyósi házaspárt, akik több családnak adtak kölcsön magas kamatra.
hvg.hu
A zalaegerszegi ügyészség szerint történt ugyan hivatali visszaélés, de "csak formális", amikor egy pedagógus kérésére egy rendőr hamis gyanúsítotti idézéssel riogatott két, mobiltelefont ellopó, majd azt visszaadó általános iskolás diákot.
hvg.hu
Bővítenék a brit rendőrség hatáskörét a nyáron kitört zavargások tapasztalatai alapján - közölte csütörtökön a brit kormány.
MTI
Három napon belül azonosították és elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott egy idős szeged-kiskundorozsmai nőt.
MTI
A történelmi egyházak nyújtanak lelki segítséget a rendőröknek Csongrád megyében, embert próbáló munkájuk elvégzésénél. Már ebben a hónapban több városi rendőrkapitányságon intézkedésetikai előadást tartottak, a megyei főkapitánysággal együttműködő egyházak képviselőinek részvételével.
HavariaPress
Az idén már negyedik alkalommal tart közös ellenőrzéseket az ország legveszélyesebb vasúti átjáróiban a MÁV és rendőrség a baleset-megelőzés és a biztonságos közlekedés érdekében – tájékoztatott a csütörtök reggel kezdett akcióról a vasúttársaság.
MTI
Keresi a rendőrség az előidézőjét annak a keddi csepeli balesetnek, amelyben tizenhat ember sérült meg.
hvg.hu
Magyar és szlovák rendszámú luxusautókkal érkeztek az elkövetők arra a találkozóra, amely a NAV járőreinek lett gyanús. Több mint félmillió eurót találtak.
MTI
Rétsági rendőrök fogták el egy szlovákiai rablás négy elkövetőjét, akik Korponáról menekültek a Nógrád megyei városba - közölte a rendőrség kedden.
MTI
A Gyárvárosi Rendőrőrs csak néhány méterre van a nyáron kiürített Puskin téri kollégium épületétől Pécsett, mégis napi rendszerességgel fosztogatják az egykori intézményt. A tolvajok a ház külső fém burkolóelemeinek bontásával próbálnak színesfémhez jutni.
pecsma.hu
Méhrajt szabadítottak a rendőrökre cigarettacsempészek Törökországban.
MTI
A rendőrség szerint nem volt cigányellenes motívuma annak a három gyöngyöspatai esetnek, amelyben a TASZ tett feljelentést. A Heves megyei rendőrök alapvető eljárási hibákat vétettek az ügyek kivizsgálásakor a jogvédők szerint, akik panasszal éltek.
hvg.hu
Három középiskolás diák került a kiskunhalasi kórházba a napokban, miután látnokzsályát szívtak és rosszul lettek. Két hónappal ezelőtt Kunfehértóról nyolc gyereket szállítottak ugyanilyen okból kórházba. Utóbbi esetben már nem nyomoz a rendőrség.
baon.hu
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a négy férfit, akik nyáron Molotov-koktélokkal felgyújtották a szigetcsépi polgármester házát.
HavariaPress
Kéttucatnyi, szabálytalan eszközöket használó horgász, illetve halász ellen indított eljárást a nyári főszezon vége óta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság.
MTI
Eddig hétrendbeli csalással gyanúsítják azt a két férfit, akik idős embereket károsítottak meg Dorog környékén. Szenet és fát adtak el nekik, de általában csak a kifizetett mennyiség felét rakták le az ügyfeleknél, és a vásárlásról hamis számlát adtak – közölte a rendőrség csütörtökön.
MTI
Több mint kétszáz tő növény volt abban a kenderültetvényben, amelyet kedden számoltak fel a budapesti rendőrök - közölték szerdán.
MTI
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség a hosszúpályi zúzógépes baleset ügyében. A Hajdú-Bihar megyei településen egy munkagép kedden halálra sebesített egy idős nőt.
MTI