Magyar és olasz szurkolók összecsapását akadályozták meg a rendőrök szerda este
A rendőrök többek között késeket, fémrudakat, szerszámnyeleket és pirotechnikai eszközöket foglaltak le tőlük.
A rendőrök többek között késeket, fémrudakat, szerszámnyeleket és pirotechnikai eszközöket foglaltak le tőlük.
hvg.hu
A rendőrség az esetet általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja, ami azt jelenti, hogy nem gyanakszanak idegenkezűségre.
hvg.hu
Az ügyeletes tiszt tartotta szóval, amíg kollégái a helyszínre értek.
hvg.hu
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.
hvg.hu
Az orvost az asszisztensével együtt állította elő a rendőrség.
hvg.hu
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
hvg.hu
A BMW X6 sofőrje két gyalogost gázolt el a zebrán kedden, majd pedig segítségnyújtás nélkül távozott.
hvg.hu
A sofőr továbbhajtott, a két nő pedig kórházba került.
hvg.hu
Volt, hogy a szomszédja nevében adta fel a gyógyszert, hogy ne bukjon le.
hvg.hu
Az All I Want For Christmas Is You láthatóan nekik is a kedvencük.
hvg.hu
A Nagyszénás és Orosháza közötti úton fülelte le a rendőrség az imbolygó teherautót.
hvg.hu
A kémkedésért korábban öt év börtönre ítélt, de büntetését meg nem kezdő, vélhetően Oroszországban tartózkodó Kovács Béla ellen november végén újabb körözést adott ki a rendőrség. Egy költségvetési csalásos ügy miatt keresik, mert behajtanák rajta a kiszabott 1,2 milliós pénzbírságot.
hvg.hu
A férfi autójában kábítószergyanús anyagot találtak.
hvg.hu
A 42 éves férfit egy 21 éves nő segítette.
A rendőrök kisebb fegyverarzenált találtak náluk.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A csaló több mint 15 millió forinttal károsította meg az áldozatait.
hvg.hu