Több mint száz jogosítványt vettek el a rendőrök az ünnepek alatt
Ittas vezetés miatt a húsvéti razzia során összesen 114 jogosítványt vettek el a rendőrök az autósoktól.
Ittas vezetés miatt a húsvéti razzia során összesen 114 jogosítványt vettek el a rendőrök az autósoktól.
A 36 éves szolnoki férfi 2011 őszén az italába csempészett droggal elkábította, majd megfojtotta korábbi barátnőjének szeretőjét. Húsz év fegyházra ítélték jogerősen.
Jogosulatlanul használta fel a megszüntetett cég pénzét egy fővárosi férfit. A sikkasztás miatt folytatott nyomozást befejezték - közölte a rendőrség.
Két ember megsérült, amikor a 8-as főút 52. és 53. kilométerszelvénye között két autó karambolozott - közölte a rendőrség. Ezen a szakaszon teljes az útzár.
Sapkában, csuklyában és szövetkesztyűben gyalogoltak a vasúti síneken egy rablás után a tettesek, ez buktatta le őket. A velük szemben indult nyomozást vádemelési javaslattal fejezték be a nagykátai nyomozók. Megállapították, a két férfi Tápiószelén és Tápiógyörgyén idős nők sérelmére követtek el rablásokat - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Három helybéli fiatalt gyanúsít a rendőrség a gyöngyösi zsidó temetőben a közelmúltban történt rongálással. Az elkövetők tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét, és a temető kerítését is megrongálták.
A rendőrség meghosszabbította a nyomozást a hatalmas tűz felelősei után, és meg nem erősített hírek szerint vizsgálnak egy korábbi privatizációt is. A Magyar Nemzet arra a következtetésre jutott, hogy a műemlék ház is az MSZP-SZDSZ-es korszak hagyatéka: a balliberálisok külföldi vállalkozásokkal kötöttek szerződést, akik nem teljesítették a kötelezettségeiket.
Biztonsági okokból a környéken élő 14 embernek átmenetileg el kellett hagynia otthonát, a rendőrség vizsgálja, hogyan és mikor kerülhetett a robbantótestnek látszó tárgy a ház kertjébe.
Csúnyán elbukott a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) korrupciós tesztjén egy dunakeszi rendőr, aki 50 ezer forintért hajlandó lett volna bűnügyi adatokat kiadni egy férfinak.
Kábítószer-terjesztőt állítottak elő Mátészalkáról, aki az ellene kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt indított eljárás során beismerő vallomást tett.
A hajdúszoboszlói rendőrök kérik a lakosság segítségét, hogy elkapják azokat, akik egy áramszolgáltató munkatársainak adták ki magukat és pénzt csaltak ki egy idős embertől.
A súlyos beteg gyerekek kívánságait teljesítő Csodalámpa Alapítvány és a VII. Kerületi Rendőrkapitányság jóvoltából megajándékozták a 4 éves Gordont. Kapott egy akkumulátoros mini rendőrmotort, és ünnepélyesen rendőrré is avatták szerdán, a Madách téren.
A korábbi évek tapasztalatai alapján a húsvéti ünnepek ideje alatt a forgalom növekedésével kell számolni a közutakon – figyelmeztet a rendőrség, mely közúti ellenőrzéseket is tart az ünnepi időszakban.
Hivatalból nem, csak feljelentés alapján indít vizsgálatot a rendőrség amiatt, hogy Habony Árpád, a miniszterelnök tanácsadója biztonsági öv nélkül vezette azt a Volkswagen kisbuszt, melyben a mellette ülő Andy Vajna kormánybiztos szintén nem volt bekötve. Pedig előfordult, hogy hasonló esetekben a rendőrség magától lépett.
Ellopta egy ismeretlen férfi egy győri élelmiszer-áruházból a sértett zöldségpultra letett és őrizetlenül hagyott iPhone mobiltelefonját. A férfit fotó alapján keresi a rendőrség.
Rendőrautó pöffeszkedett szedán az M3-as belső sávjában, feltartva a forgalmat. A videóra vett szabálytalankodás ügyében belső vizsgálatot indított a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
A gyermek hiányos ruházata derékig vizes volt, és cipő sem volt a lábán, ezért a járőrök beültették a rendőrautóba, betakarták egy takaróval, és orvoshoz vitték. A szökött kutyák befogásáról is intézkedtek.
Csütörtöktől élesben működik a Véda közúti intelligens kamerahálózat első 160 egysége, a sebességtúllépésekért már büntetést szabnak ki.
Megkapta rendőrség az Erste Bank rémhírterjesztés miatti feljelentését.
Most a Szabadság hidat foglalták el civil tiltakozók autókkal mintegy egy órán át, a hídon egy ideig állt a forgalom, de a villamosok közlekednek. A vasárnapi zárva tartás kibővítése ellen tiltakoztak.