Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A körözés hatására feladták magukat pénteken azok a biztonsági őrök, akik bántalmaztak egy utast a Nyugati pályaudvaron.
Önként jelentkezett a kerületi rendőrkapitányságon péntek délelőtt az a négy férfi, akiket a rendőrség verekedés miatt keresett. Mint arról a TV2 Tények című műsora csütörtökön beszámolt: a MÁV alvállalkozójaként dolgozó biztonsági őrök rátámadtak egy padon ülő, vonatjeggyel rendelkező és utazni készülő utasra, miután kérésük ellenére nem hagyta el a pályaudvart.
A saját bevallása szerint súlyos beteg férfinak azt kiabálták, hogy "hajléktalan cigány".
A rendőrség fotókkal kereste, elfogató parancsot kiadva, K. János 50 éves és F. Tamás 47 éves budapesti, valamint H. Róbert 37 éves monorierdői és Cs. László 51 éves szobi lakost garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.