#repülő

Túlélőt találtak az Algériában lezuhant repülő roncsainál

Egy ember túlélte az algériai repülőszerencsétlenséget. Az első hírek szerint senki sem maradt életben, amikor egy katonai szállító gép lezuhant az ország keleti részén. Mentés közben azonban élve találták meg az egyik utast – jelentette az amerikai hírügynökség. A halottak száma 102 az utolsó hírek szerint.







Megint lehet repülni Pozsony és Prága között

Több mint két évig tartó szünet után decembertől ismét lesz közvetlen repülőgépjárat Pozsony és Prága között - tájékoztatta a pozsonyi repülőtér (BTS) sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t. A megújult járatot december 11-től a cseh nemzeti légitársaság, a CSA üzemelteti.



Felrobbant a görög turizmus

A tavalyinál több mint 1 millióval több turista érkezett eddig repülővel Görögországba, emellett pedig az év első hat hónapjában 300 ezerrel többen érkeztek autóval a hellén államba, mely 25 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.


Véget ért a repülőfóbiás brit kisfiú rémálma

Fellélegezhet családjával az a 12 éves brit fiú, aki repülési fóbiája miatt másfél évig Abu-Dzabiban ragadt az édesapjával. Joe Thompson rettegett attól, hogy repülőre kell ülnie a hazajutáshoz. Végül egy pszichológus segített rajta: a Nagy-Britanniáig tartó repülőutat hipnózisban töltötte, és hétfő reggel sikeresen megérkezett.