Orbán minisztere valódi baloldali versenytársat hiányol
A kormány olyan országot szeretne építeni, ahol megéri tisztességesnek lenni - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Szolnokon rendezett rezsicsökkentő fórumon.
A kormány olyan országot szeretne építeni, ahol megéri tisztességesnek lenni - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken, a Szolnokon rendezett rezsicsökkentő fórumon.
Megszavazta csütörtökön a parlament a harmadik rezsicsökkentést. A ma elfogadott törvény értelmében a gáz, az áram és a távhő ára is csökkent. Heten szavaztak nemmel, öten tartózkodtak, az összes többi képviselő igent nyomott.
A bankok nem alkalmazhatnak a számlaszerződésben olyan feltételt, amely napi 150 ezer forintnál kevesebb készpénzt enged kivenni a bankjegykiadó automatából – ezt a saját, bizottsági módosító indítványát is elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága, csütörtöki ülésén.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese egy rezsivédelmi fórumon ígérte meg félig-meddig a választás utáni rezsicsökkentést.
Szabadverssel üzent a brüsszeli fenekedőknek, sőt brüsszelitáknak G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Blogján jelentette meg a töredékes sorokat.
A gazdasági bizottság és a költségvetési bizottság is általános vitára alkalmasnak találta a paksi bővítésről szóló törvényjavaslatot.
Komoly csatákra, kötelezettségszegési eljárásra számít Orbán Viktor a rezsicsökkentés és a nonprofit energiacég miatt. A kormánynak ugyanis nem kisebb célja van, minthogy Európában nálunk legyen a legolcsóbb az energia. A miniszterelnök szerint jelenleg 10 ezer betöltetlen állás van, és a stadionépítések után jön az uszodaépítési biznisz. Két nap alatt lezavarják például a legújabb rezsicsökkentés vitáját és szavazását, rábólintanak az orosz atomszerződésre, és megválasztják az állambiztonsági múlt feltárásáért felelős bizottság tagjait. Kövesse az ülést percről percre a hvg.hu-n!
Szájer József szerint a bankok itthon „trükköznek”.
Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényjavaslatát, amelynek tárgyalása hétfőn megkezdődhet az Országgyűlésben, és akár már kedden szavazhatnak róla - közölte Németh Szilárd, a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusa vasárnap Budapesten.
Szükség van hatósági árra, amíg nem garantálható a verseny a közműszolgáltatásoknál - mondta Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati sajtótájékoztatóján, a Fejér megyei Polgárdiban rendezett rezsifórum után.
Balog Zoltán szerint "a kígyó megharapta a saját farkát", az ismert arcokból a baloldalon összeállt a rezsiellenes koalíció.
A társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők látják el február elsejétől, és ekkortól kötelező kifüggeszteni a társasházakban a rezsi-megtakarítási hirdetményt is.
Rogán Antal egyre harcosabban védi a rezsicsökkentést. Most a Fidesz-KDNP nevében arra kérte kormányt, hogy a brüsszeli bizottság újabb nyomásgyakorlási kísérletét a leghatározottabban utasítsa vissza, és folytassák a rezsicsökkentést.
Minden bank elkötelezett a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel mellett - ezt a Bankszövetség főtitkára jelentette ki, és megkérte a bankokat, hogy február elején a törvényben meghatározott mértékig biztosítsák a készpénzfelvételt olyan automatáknál is, ahol korlátozták a pénzfelvétel összegét.
Vizsgálódik a jegybank és ez nem szokott jót jelenti a pénzintézeteknek. Most azt fürkészi az MNB, hogy az indokoltnak megfelelően emelték-e a számladíjakat, vagy annál nagyobb mértékben? Az Azénpénzem.hu szerint nem kizárt, hogy bírsággal, sőt, pénzvisszatérítéssel kénytelen szembe nézni több pénzintézet is.
Akkora lyukat ütött a Fővárosi Vízművek pénzügyein a külföldi tulajdonosok kivásárlása, a rezsicsökkentés és egyéb változások, hogy a fővárosnak egymilliárd forinttal kell kisegítenie a céget. Ellenkező esetben bevonhatják a működési engedélyét.
Minden olyan uniós tagállammal kétoldalú egyeztetéseket folytat az Európai Bizottság, amelyben központilag szabályozzák a kiskereskedelmi energiaárakat - közölte magyar újságírókkal egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás.
Az átlagos fogyasztók tavaly nagyjából 20-20 ezer forintot spórolhattak az áram- és a gázszámlájukon a rezsicsökkentéssel – derül ki a Napi Gazdaság keddi, szolgáltatói válaszokból összeállított körképéből.
Nem meglepő, hogy a harmadik rezsicsökkentés bejelentése után a harmadik támadás is megindul hazánk ellen - mondta a Fidesz frakcióvezetője egy rezsicsökkentő fórumon. Nemcsak a magyar parlamentnek és a kormánynak, hanem a magyar választóknak is meg kell erősíteniük, hogy akarják és megvédik a rezsicsökkentést - jelentette ki.
Az Európai Bizottság kész kötelezettségszegési eljárásokat indítani azokkal a tagállamokkal szemben, amelyekkel a folyamatban lévő kétoldalú egyeztetések során nem sikerül megállapodni az energiaár-szabályozás fokozatos kivezetéséről – közölte egy magas rangú bizottsági illetékes egy brüsszeli szakmai konferencián. A BruxInfo tudósítása szerint a kötelezettségszegési eljárások megindítása előtt Brüsszel még megpróbálja meggyőzni az érintett tagországokat, hogy számolják fel a harmadik energiacsomag rendelkezéseivel ellentétes árszabályozást.