#Rogán Antal

Navracsics: "nem vagyok Matolcsy György"

Nem kívánta kommentálni a kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között tervezett új típusú együttműködés kapcsán tett ellenzéki felvetéseket szombaton Navracsics Tibor. Az eseményen szintén részt vevő Rogán Antal azt mondta, hogy az előző naphoz képest semmilyen újdonság nem történt az ügyben.


Gyerekbarát kihallgatószobák a rendőrségeken

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - közölte Navracsics Tibor.




Rogán a benzinzabálók adóját csökkentette leginkább

Okafogyottá válhat a szlovák rendszám használata a hétfőn elfogadott törvénymódosításoknak köszönhetően - írja a Napi Gazdaság, amely az autó teljesítményének függvényében a regisztrációs adó csökkenését és az átírási illeték emelkedését is beárazza.






Bajnai-alapítvány: Rogán javaslata költségvetési varázslat

A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint a fideszes Rogán Antal által javasolt szociális hozzájárulási adó bevezetésével növekednének a foglalkoztatók közterhei, az új adónem bővítené a kormány mozgásterét, valamint - mivel a társadalombiztosítási járulékkal szemben nem keletkeztetne ellátási jogosultságot - hivatkozási alapként szolgálhatna, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok ne kapjanak állami nyugdíjat.


Rogán definiálná a bizonytalan adójogi helyzetet

Aki nem biztos abban, hogy az adóbevallásakor jól értelmezi a jogszabályokat, az bejelentheti az adóhatóságnak ezt a bizonytalan jogi helyzetet, feltéve hogy csatolja mellé a szakértői jegyzőkönyvet és megfizeti a bejelentés díját - erre tesz javaslatot Rogán Antal.


Akár egyházakat is megadóztathatnának jövőre az önkormányzatok

Elvileg egyházakra, közszolgáltató szervezetekre és központi költségvetési szervekre is vethetnének ki adót a helyi önkormányzatok, ha bekerül a jövő évi adótörvények közé Lázár János és Rogán Antal javaslata. Az előterjesztésben szerepel az is, hogy csak az adópolitikáért felelős miniszter engedélyével léphetne hatályba a vállalkozások helyi adójáról szóló önkormányzati rendelet, ha abban az előző évinél 20 százalékkal magasabb adót állapítanak meg.


Rémálomnak nevezte Rogán tervét az MSZP

Az MSZP szerint a fideszes Rogán Antal által javasolt szociális hozzájárulási adó bevezetésével jövőre kevesebb pénz juthat az egészségügyre és a nyugdíjakra. Tüttő Kata fővárosi képviselő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján rémálomnak nevezte az újabb adónem ötletét.



Új, 27 százalékos adót javasol Rogán Antal

Szociális hozzájárulási adó címen, a munkabér 27 százalékát kitevő új adó bevezetését javasolja Rogán Antal (Fidesz) a jövő évi adótörvényekhez szerdán beadott módosító indítványában - a javaslat a parlament honlapján olvasható. A javaslat az átmeneti rendelkezések között közli: az egészségbiztosítási járulék, a munkaerő-piaci járulék és a nyugdíjhozzájárulás helyett az új adót kell érteni.


Bármennyit adóztathatnának az önkormányzatok Rogán tervei szerint

A települési adók esetében szinte minden jogszabályi korlátot kivenne a jövő évi adótörvényekre vonatkozó kormányzati javaslatból a fideszes Rogán Antal. A politikus múlt heti, Lázár János frakcióvezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján már utalt arra, hogy véleményük szerint az önkormányzatok adókivetési szabadságát nem szabad korlátozni.


Rogán: a lehetetlent próbálja meg a jövő évi költségvetés

Súlyos nemzetközi körülmények között a 2012-es költségvetés megpróbálja a lehetetlent, hiszen fenntartható egészségügyi és nyugdíjrendszert teremt, gazdaságfejlesztést ösztönöz és a társadalmi felzárkóztatásra is figyel - mondta Rogán Antal, a Fidesz vezérszónoka szerdán a költségvetés parlamenti vitájában.


Menekülés a "rémálomból": hontalan gyerekek sorsa miatt aggódik Rogán

A magyar állampolgárságról szóló törvény módosításával rendezné a hontalan, illetve a szülői felügyelet nélküli, ismeretlen állampolgárságú külföldi gyermekek státuszát Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere, parlamenti képviselő. A kérdésben kompetens civil szervezetek szerint a javaslat pozitív, de számos rejtett buktatója van. A helyzet megoldására nem ez az első próbálkozás: 2009-ben egy ötpárti indítványt söpört el a szociális minisztérium ellenállása.


Megint módosulhat a végtörlesztési törvény

Ha a bankok magatartása ezt szükségessé teszi, a Fidesz a végtörlesztési törvény újbóli módosítását fogja javasolni, az ehhez szükséges munka jelenleg is folyik a frakcióban – ismertette Rogán Antal pénteken sajtótájékoztatón.