ET-jelentés: a magyarság is sérülékeny csoport Romániában
A romák diszkriminálása miatt bírálja egy ET-jelentés Romániát, a magyarságot is a sérülékeny csoportok között említi.
A romák diszkriminálása miatt bírálja egy ET-jelentés Romániát, a magyarságot is a sérülékeny csoportok között említi.
Kezdeményezte az etikai eljárás megindítását a Gyulai Törvényszék bírája ellen a Magyar Bírói Egyesület elnöke - olvasható a szombati Népszavában.
Mintegy százan demonstráltak szombaton Budapesten, a Kúria épületénél az ellen a gyulai bírónő ellen, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában a cigánybűnözés kifejezést használta.
Roma felzárkóztatási programot indítottak Seres Mária Szövetségesei (SMS) – jelentette be a párt vezetője szombaton, Nyíregyházán. Seres Mária azt mondta: a Nyissunk Európa felé című program abban segít, hogy azok, akiket nem tud felvenni az itthoni munkaerőpiac, külföldi munkavállalással próbálkozhassanak meg.
Vitát váltott ki Franciaországban a párizsi VI. kerületi rendőrőrs egyik belső utasítása a romák "szisztematikus elhajtásáról", mivel etnikai kritériumok alapján tilos egy embercsoporttal szemben célzott intézkedéseket elrendelni.
A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért indult felvonulástöbb mint ezer ember részvételével szombat délután Budapesten.
Elsőként rendezik meg hazánkban is a roma büszkeség napját. A rendezvényt civilek szervezik, és várnak minden érdeklődőt szombaton, a Mátyás térre. A szervezők szerint a cél, hogy a roma társadalom végre büszke legyen az értékeire, amellett, hogy fel kell hívni a figyelmet az összefogásra. Többezres tömegre számítanak, lesznek olyanok, akiket vidékről hoznak majd buszokkal.
A salgótarjáni a Zöldfa utcát régen mindenki elkerülte, azonban a szegényes romatelep megváltozott. Két évvel ezelőtt egy pesti futballedző, Lugosi Zoltán alapította meg azt a sportegyesületet amely lehetőséget teremtett sok fiatal kitörésre. Mivel Salgótarján nagy ökölvívói múltra tekint vissza, az egyesület a futball mellett létrehozta a boksz szakágot is, melynek edzője Oláh Kámán egykori profi öklöző lett.
A salgótarjáni Zöldfa utcát régen mindenki elkerülte, ám a szegényes romatelep megváltozott. Két évvel ezelőtt egy pesti futballedző, Lugosi Zoltán alapította meg azt a sportegyesületet, amely lehetőséget teremtett sok fiatalnak a kitörésre. Mivel Salgótarján nagy ökölvívói múltra tekint vissza, az egyesület a futball mellett létrehozta a bokszszakágot is, melynek edzője Oláh Kálmán egykori profi öklöző lett.
A franciák 77 százaléka egyetért Manuel Valls belügyminiszterrel, akinek a romákkal kapcsolatos kijelentései nagy megrökönyödést váltottak ki a saját táborában és a kormánytagok részéről is - derül ki a BVA közvélemény-kutatóintézet felméréséből, amelyet szombaton ismertetett a Le Parisien című fővárosi napilap.
Stockholm városi hivatalának egyik részlege is vezetett etnikai alapon - a romák személyes adatait tartalmazó - nyilvántartást 1958 és 1996 között. A jelenlegi városvezetés pénteken tájékoztatta erről a helyi médiát, jelezve, hogy vizsgálóbizottságot állított fel az ügyben.
Ózd város vezetői letették a Jobbiknak a nagy esküt, hogy soha az életben nem próbálkoznak még egyszer roma kulturális központ Ózdra telepítésével, így az ügyben kiírandó népszavazás okafogyottá vált, bár még nem biztos, hogy elmarad a referendum. Az ózdi közgyűlés érvényt szerzett annak a közkutakról hozott önkormányzatai határozatnak, amivel nyáron a nemzetközi sajtó figyelmét is a városra irányították.
Horvátországban leginkább a romák, a bevándorlók és a szerbek iránt mutatkozik idegengyűlölet - tette közzé honlapján legfrissebb felméréseinek eredményeit a horvátországi Béketanulmányok Központja (Centre for Peace Studies) a hétvégén.