Az intézményesült rasszizmus az egyik legvalószínűbb oka a magyar igazságszolgáltatás kettős mércéjének – írta a gyűlölet-bűncselekményekről szóló jelentésében a kisebbségvédő szervezet.
A romák elleni gyilkosságsorozat negyedrendű vádlottjával, Csontos Istvánnal függhet össze a Központi Nyomozó Főügyészség közokirat-hamisítás miatt folytatott büntetőeljárása. A hvg.hu úgy tudja, az eljárás kapcsolatban lehet azzal, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) hivatalos megkeresésre tagadta, hogy a férfit beszervezték volna. Csontos István ugyanakkor részletesen beszámolt a nyomozóknak arról, hogy milyen kapcsolatban állt a KBH-val és hogy miért árulta el ezt egyik bűntársának - ezt már a férfi védőjétől, Barcsi Istvántól tudtuk meg.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) augusztus 16-ig meghosszabbította az eljárást a romák elleni gyilkosságsorozat kapcsán indult katonai nyomozásban – közölte a Magyar Hírlap Nagy Andreára, a főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
A héten kerül a mozikba Hajdú Eszter Ítélet Magyarországon című dokumentumfilmje, amely a 2008–2009-es romagyilkosságok büntetőperét dolgozza fel. A HVG interjúja Hajdú Eszterrel.
Bemutatják a romagyilkosságok ügyében lefolytatott perről készített, számos nemzetközi fesztivált megjárt díjnyertes dokumentumfilmet május 14-én Budapesten. A film címe: Ítélet Magyarországon.
A romagyilkosságokhoz kapcsolódó katonai büntetőügyben indult nyomozásban két új embert hallgattak ki hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás gyanújával.
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsított meg a Központi Nyomozó Főügyészség egy embert a romák ellen elkövetett gyilkosságsorozathoz kapcsolódó katonai büntetőügy miatt indult nyomozásban – erősítette meg a Magyar Hírlap pénteki értesülését az MTI-nek Nagy Andrea, a főügyészség szóvivője.
Öt évvel ezelőtt gyilkolták meg az ötéves Csorba Robikát és édesapját Tatárszentgyörgyön. Öt év sem volt elég a magyar politikai elitnek és a társadalomnak arra, hogy sorsközösséget vállaljon a romákkal, egységesen ítélje el a rasszizmust és lépjen fel ellene. Németországban a Schröder-kormány idején sikerült áttörést elérni a rasszista indíttatású erőszak társadalmi szintű elítélésében. A minta adott, a közöny legyűrése mégsem egyszerű.
A kormány a Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesületet kérte fel arra, dolgozza ki a romák ellen 2008-2009-ben elkövetett rasszista indíttatású bűncselekmény-sorozat közvetlen károsultjainak kárenyhítésének módját - közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Az MSZP több kérdést tett fel a Fidesznek azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz ifjúsági tagozatában is jól ismert Sayfo Omar Ádám hosszú éveken át baráti kapcsolatot ápolt a romagyilkosságok miatt elítélt Kiss Istvánnal.
A rasszizmus nem természeti csapás, hanem emberek műve, a kisebbségek elleni gyűlölet erősödik egész Európában, így Magyarországon is - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára szombaton Nagycsécsen.
Kovács Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ma gyászbeszédet mond a romák elleni támadássorozat áldozataira emlékezve Nagycsécsen.
Egy ismeretlen német adakozó pénzéből építettek síremléket a romagyilkosságok első áldozatának - írta a Népszabadság. A támogató a Spiegel romagyilkosságokról szóló cikke után jelentkezett.
A belügyminiszter egy interjúban azt mondta, felmerült a gyanú, hogy a besenyszögi fegyverrablásnak volt egy negyedik elkövetője, ennek tisztázása érdekében nyomozást indított a rendőrség.
A hat emberéletet követelő, romák elleni gyilkosságsorozat első fokon ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vádlottjai nemcsak 2008-ban, hanem 2009 kora tavaszán, Budapesten is megpróbáltak fegyvereket szerezni – írta a Népszabadság hétfői számában. Ennek a részleteit a Nemzetbiztonsági bizottság egy titkosított jelentése tárhatná fel.
Az ügyészségen nem iktatták a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) romagyilkosságokkal összefüggésben 2010-ben készített jelentését, az ügyben vizsgálat indult - számol be a Magyar Nemzet és a Népszabadság szombati számában.
Szeptember végéig felméri az ezzel megbízott két minisztérium, hogy milyen jogos kárigényük merülhet fel azoknak a családoknak, akiknek tagjait a romák elleni gyilkosságsorozat során támadás ért.