Orbán elárulta, miért szereti Romániát
Többek között azért szereti Romániát Orbán Viktor, mert a területén van Erdély, amely a magyaroké is - hangzott el abban az interjúban, amelyet a kormányfő adott a Digi 24 hírtelevíziónak.
Többek között azért szereti Romániát Orbán Viktor, mert a területén van Erdély, amely a magyaroké is - hangzott el abban az interjúban, amelyet a kormányfő adott a Digi 24 hírtelevíziónak.
MTI
Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a romániai Digi 24 hírtelevíziónak adott interjújában, amelyből pénteken rövid előzetest sugárzott a hírcsatorna.
MTI
Szeptembertől drágulnak Romániában a vonatjegyek, az utasoknak egyes szakaszokon akár 10 százalékkal is többet kell fizetniük egy útért.
MTI
Victor Ponta román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását, miután megítélése szerint már nem teljesülnek sem a jogi, sem az erkölcsi feltételei annak, hogy az európai parlamenti képviselő a Románia Csillaga érdemrend birtokosa legyen - közölte pénteken a Mediafax hírügynökség.
MTI
Nemkívánatosnak nyilvánított csütörtökön a bukaresti táblabíróság egy Romániában tanuló tunéziai diákot, akit azzal gyanúsít a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy szélsőséges, terrorista nézeteket terjesztett és az al-Kaida terrorszervezetnek toborzott híveket - közölte a Mediafax hírügynökség.
MTI
Az Ikea svéd bútorforgalmazó egyelőre még keresi Romániában azt a kereskedelmi területet, ahol a nemzetközi átlagnak megfelelő 80-90 millió eurós évi eladást tud generálni, így nem dőlt el, hol nyílhat meg a következő Ikea üzlet.
hvg.hu
Romániában diákok, tanárok és szülők ellen egyaránt vádat emelt az ügyészség a nyári érettségihez kapcsolódó korrupciós botrányban.
MTI
A 62 éves Costica Stefanescu leugrott annak a kórháznak az ötödik emeletéről, ahol rákkal kezelték. A katonai ügyészség vizsgálja a keddi esetet.
MTI
Korrupciós vádak miatt visszalépett, és nem kívánja betölteni a közlekedési miniszteri tisztséget Romániában Ovidiu Silaghi, akinek a kinevezése körül csaknem másfél hónapja belpolitikai vita folyik az államfő és a kormány között.
MTI
Romániában nőtt a nyilvántartott munkanélküliek száma júliusban, 5,29 százalék volt az állástalanok aránya a júniusi 4,96 százalék után.
MTI
Illegális kakasviadalok szervezéséért csütörtökön letartóztatták az USA-ban Mihály volt román király lányát, Irina hercegnőt és férjét, John Wesley Walkert - írta a Transindex.
hvg.hu
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a hivatalába kérette Románia budapesti nagykövetét, Victor Miculát, valamint szóbeli jegyzékben utasította vissza Titus Corlatean román külügyminiszter keddi marosfői nyilatkozatát és a Gandul című lapnak adott interjújában foglaltakat.
MTI
A külföldi szélsőségesek kiutasításáról és rendezvényeik betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti parlament elé Bogdan Diaconu, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt parlamenti képviselője - közölték csütörtökön a román lapok.
MTI
Megvonná a romániai kommunista hatalom elnyomó gépezetéhez tartozó személyek nyugdíját Victor Ponta román miniszterelnök, aki jogi megoldást kért az igazságügyi minisztertől a kérdés rendezésére.
MTI
Titus Corlatean román külügyminiszter szerint Traian Basescu államfő Magyarország rendreutasításáról szóló nyilatkozata nem lehet hiteles, miután korábban egy asztalnál ült azokkal, akik "szélsőségesen nacionalista" retorikát használtak - közölte szerdán internetes kiadásában az Adevarul című lap.
MTI
Hosszú hétvégéjük lesz a közalkalmazottaknak Romániában, a kormány pihenőnappá nyilvánítja ugyanis augusztus 16-át, amelyet egy szombati napon kell majd ledolgozni – jelentette be Victor Ponta miniszterelnök szerdán, a kormányülés elején.
MTI
A román bruttó hazai össztermék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt az első félévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva – közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
MTI
Victor Ponta román miniszterelnök ostobaságnak minősítette Traian Basescu államfő hétfői, Magyarország rendreutasítására vonatkozó kijelentését, amivel szerinte egy "szélsőséges politikus" szintjére ereszkedett le – közölték szerdán a román hírügynökségek.
MTI
Újabb találgatások láttak napvilágot Romániában arról, hol lehet az a hét értékes festmény, amelyet a rotterdami műcsarnokból lopott el tavaly ősszel három román állampolgár: az ügyvédek szerint állítólag öt festményről az egyik fő vádlott tudja, hogy hol vannak, a másik két festmény pedig a belgiumi illegális műkincspiacra került.
MTI
Nincs szükség keresztes hadjáratra Budapest ellen – jelentette ki Crin Antonescu, a Romániában kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke, az USL államfőjelöltje kedden, szánalmasnak nevezve Traian Basescu államfő Magyarországgal kapcsolatos hétfői kijelentéseit.
MTI