#Románia

Gigantikus felvásárlást zárt le az Auchan

Komoly kelet-európai terjeszkedésbe fogott az Auchan, most zárta le azt az akvizíciót, amelynek keretében felvásárolja a romániai Real üzleteket. A francia hipermarket több kelet-európai országban is bevásárolt korábban, összesen 1,1 milliárd eurót elköltve.





Megerősítette a román besorolást a Fitch

Megerősítette Románia befektetési ajánlású, stabil kilátású államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, méltatva a román kormány által elért államháztartási konszolidációt és a javuló növekedési környezetet.


Román panaszt kapott a FIFA a magyarok miatt

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) fordult nyílt levélben a Hargita, Kovászna és Maros megyei románok civil fóruma elnevezésű szervezet, amely a magyarországi szurkolók múlt pénteki, bukaresti "sportszerűtlen, románokat sértő" viselkedését bírálta.



Lerohanja a H&M szomszédunkat

Idén novemberben nyitja meg első, bevásárlóutcában található boltját a svéd H&M ruházai lánc Romániában. A skandináv cég rohamtempóban bővül keleti szomszédunknál, tavaly nyolc boltot nyitottak.






Ponta autópályaépítést ígért Erdélyben

Az észak-erdélyi autópálya építésének folyatatására tett ígéretet Victor Ponta román miniszterelnök kedden a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójával folytatott megbeszélésén - közölte a találkozó után Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.






Hazavitték a múlt heti tömegbaleset román sérültjeit

Hat román állampolgárt szállítottak haza pénteken azok közül, akik augusztus 30-án sérültek meg az M5-ös autópályán Ócsánál történt tömegbalesetben - közölte a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az MTI-vel.


Románia - Magyarország: 3-0

Elképesztő hibával indított a magyar válogatott, a második percben Marica egyedül mehetett a kapura, és belőtte. A második gólt Pintilii szerezte a 31. percben. A harmadik gólt a meccs vége előtti percekben szerezte Tanase