Örül Románia lépésének a Velencei Bizottság
Üdvözölte a Velencei Bizottság, hogy a jövő évre halasztódhat a román alkotmány módosítása - ezt Thomas Markert, a bizottság titkára jelentette ki pénteken Bukarestben.
Üdvözölte a Velencei Bizottság, hogy a jövő évre halasztódhat a román alkotmány módosítása - ezt Thomas Markert, a bizottság titkára jelentette ki pénteken Bukarestben.
MTI
Kétszázötven diákot állítanak elő a román hatóságok az egyik korrupciós érettségi botrány nyomán, a diákok péntekre tervezett csoportos kihallgatásáról lemondtak, miután a hatósági eljárás felháborodást keltett a szülők körében.
MTI
Romániában a vallási hovatartozásról nyilatkozó lakosság 0,2 százaléka (40 ezer ember) mondta azt a 2011-es népszámláláson, hogy ateista vagy nem tagja egyetlen felekezetnek sem, a lakosság túlnyomó többsége viszont megnevezte vallási kötődését, a válaszadók 86,5 százaléka vallotta magát ortodoxnak - derült ki a népszámlálás csütörtökön közzétett végleges eredményéből.
MTI
A romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómiáért hirdetett július 20-ra tüntetést Erdély megannyi településére az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
MTI
Öt polgármestert perelt be az elmúlt napokban Dumitru Martinescu, Kovászna megye prefektusa (a kormány megbízottja) amiatt, hogy a felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót.
MTI
Szerdán hajnalban elhunyt életének 71. évében Radu Vasile volt román miniszterelnök.
MTI
Mintegy 20 újabb egységet nyit a Carrefour Romániában egy nemrég megkötött franchise szerződés keretében. A francia lánc elsősorban Bukaresten és Brassóban terjeszkedik.
hvg.hu
Romániában hétfőtől 8 százalékkal emelik a földgáz árát a lakossági és 3 százalékkal az ipari fogyasztók számára, miután az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a Ponta-kormánynak az emelés elhalasztására irányuló kérését.
MTI
Több erdélyi magyar hírportál beszámolt arról, hogy Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnöke, Turista vagyok, nem magyar feliratú pólót ajándékozott pénteken Bajnai Gordonnak Kolozsváron.
MTI
Románia sikeresen lezárta második hitelmegállapodását az IMF-fel. Az IMF szerint a román gazdaság stabilizálódott, de a növekedés gyenge és fennáll a helyzet rosszabbodásának veszélye.
MTI
Csalásellenes Igazgatósággá alakul át Romániában az adó- és pénzügyi hivatal, amelybe a pénzügyőrséget és a vámhatóságot is beolvasztják – döntött szerdai ülésén a bukaresti kormány.
MTI
Egy katonai repülőgéppel hazaszállították kedden Romániába a montenegrói buszbaleset 12 legsúlyosabb sérültjét, akiket vasárnap óta a podgoricai kórházban ápoltak, a többi 17 sérültet pedig egy másik repülőgéppel az esti órákban indítják útnak Bukarest felé.
MTI
Akár egymilliárd dollárt is kész költeni a tavaly a Fekete-tenger romániai partjainál talált földgázmező feltárására az OMV és az Exxon - írta kedden az osztrák gazdasági lap, a Wirtschaftsblatt.
MTI
A magyar-román kereskedelmi forgalom meghaladta a 7 milliárd eurót 2012-ben - közölte pénteken az Agerpres hírügynökség.
MTI
Megbírságolta a román Országos Audiovizuális Tanács (CNA) a Magyar RTL Televízió Zrt. Romániában bejegyzett Film+ csatornáját, amiért "alkalmatlan" időpontban sugározta az Alien és az Alien vs predator című filmeket – közölte pénteken az MTI-vel Turos Lóránd, a CNA tagja.
MTI
Romániában a felnőtt lakosság kevesebb mint egyharmada készül nyaralni egy friss felmérés szerint, amelyet csütörtökön ismertetett az Agerpres hírügynökség.
MTI
Befejezte munkáját a román alkotmánymódosítást előkészítő parlamenti különbizottság: a véglegesített szövegtervezetet 17 szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el szerdán a testület. Az ellenzéki pártok már korábban visszahívták képviselőiket a bizottságból.
MTI
A kormányzó román Szociálliberális Szövetséghez (USL) közel álló Jurnalul Nationalban Ilie Serbanescu makrogazdasági szakértő "Viktor győzött, nem Victor" címmel értekezik arról, milyen eredménnyel járt a nemzetközi hitelezőkkel kapcsolatban tanúsított román engedékenység és magyar engedetlenség.
MTI
Az amerikai Helsinki Bizottságtól várnak megoldást a romániai magyarok helyzetére Amerikában élő magyarok. Levelükben aggodalmukat fejezték ki a romániai közigazgatás újrafelosztása miatt is.
MTI
Románia 1989 után demokratikus rendszert épített ki, de érezhető, hogy ez csonka, "bizonyos értelemben Brüsszel számára készült", az új rendszer kiépítésében ugyanis több dilemma megoldatlan maradt - mondta Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke kedden Budapesten.
MTI