#Románia





Regionális nyelvvé tenné a magyart Erdélyben az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) olyan alkotmánymódosítást javasol Romániában, amely regionális nyelvként ismerné el a magyart Erdélyben - közölte Kelemen Hunor, a szövetség elnöke szerdán, amikor bukaresti sajtóértekezletén az RMDSZ választási programját ismertette.


Főszerepben: Benedek (Tibor)

Na, ilyen sem volt még. Tulajdonképpen már nincs meg a régi kapitány, de azért mégis ott ül a háttérben, viszont új sincs, a segítője lép előre – és közben mindenki azt duruzsolja, hogy ennek kellene lennie a végleges megoldásnak. Fogjuk fel a sport szépségének, hogy száz év után is képes valami újat produkálni a magyar vízilabda. Szerda délután és szombat délben ugyanis hivatalos meccseket – Világliga-selejtezők – vív a válogatott Benedek Tibor vezetésével, zárójelben megjelenő Kemény Dénessel, megannyi ifjú pólóssal a fedélzeten.



Kemény Dénes: "Tibi az edző, én csak a kapitány vagyok"

A londoni olimpia után tökéletesen átalakuló, Kemény Dénes felügyeletével, de Benedek Tibor vezényletével készülő magyar pólóválogatott a héten Romániával és Olaszországgal játszik meccset a Világligában. A hvg.hu a 17 tagú keret első edzésnapján járt a Komjádiban.



Egymás ellen indulnak a Mikó-ügy főszereplői

Ugyanabban a választókerületben indul a decemberi parlamenti választásokon a sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy két jelképes alakja: Markó Attila, a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt nem jogerősen elítélt államtitkár és Sánta Imre református lelkész, a kollégium visszaállamosítása elleni megmozdulások szervezője.



Sötét jövőt jósol az IMF Romániának

Az IMF előrejelzése szerint akár öt százalékos recesszió és a lej 15-20 százalékos leértékelődése is beüthet Romániában. A valutaalap elemzői szerint a románok nem valószínű, hogy végrehajtják a szükséges szerkezeti reformokat.


Egyre több románnak van elege Romániából

Két év alatt 59%-ról 51%-ra csökkent azoknak a személyeknek a száma, akik Romániában szeretnének élni – derül ki a román IRES közvélemény-kutató intézet nemzeti büszkeségre vonatkozó felméréséből. Minden negyedik embernek "elege van" az országból.




Precedens ítélet Romániában: anyanyelvükön tanuljanak a magyar diákok

Diszkriminatívnak minősítette a marosvásárhelyi táblabíróság a Maros megyei tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amellyel 250 magyar nyolcadikost fosztott volna meg az anyanyelvén való továbbtanulás lehetőségétől - közölte szerdán az MTI-vel Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.


Átadták a temesvári autópályát

Átadták a forgalomnak kedden a dél-erdélyi autópálya Temesvárt elkerülő tíz kilométeres szakaszát, amely közvetlen összeköttetést teremt az Arad felé vezető sztráda és a Temesvár-Lugos-Bukarest országút között.



Orbán EU-s pártelnöke az RMDSZ-t támogatja

A romániai magyarságnak az az érdeke, hogy egyetlen, egységes politikai erő lássa el politikai képviseletét és ne legyen megosztott a választásokon - hangsúlyozta Wilfried Martens, az Európai Néppárt (EPP) újraválasztott elnöke Bukarestben, remélve, hogy a romániai magyarok az RMDSZ-t támogatják a decemberi választásokon.


Harmadszor helyesbített a román kormány

Lefelé módosította a román kormány a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, amely 1 százalék lesz a korábbi 1,2 százalék helyett - derült ki a kormány legutóbbi költségvetési kiigazításából. Ez már a harmadik módosítás, hiszen eredetileg 1,8-2,3 százalékos növekedéssel számoltak, és azt előbb 1,5 százalékra, majd 1,2 százalékra mérsékelték.