Máris vannak gondok a román népszámlálással
Megkezdődött Romániában csütörtökön a népszámlálás, amely a hónap végéig tart.
Megkezdődött Romániában csütörtökön a népszámlálás, amely a hónap végéig tart.
MTI
Emil Boc román miniszterelnököt személyesen tájékoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke arról, hogy a számlálóbiztosokat néhány erdélyi nagyvárosban a jogszabályokkal ellentétesen, hibásan képezték ki.
MTI
Korrupciós bűncselekmény vádjával a hatóságok kezére került egy román államtitkár, aki állítólag csúszópénzt fogadott el az állásukat féltő beosztottjaitól.
MTI
A határozat szerint az uniós tagállamoknak félre kell tenniük a nemzeti populizmust, és kizárólag az előre megállapított csatlakozási kritérium alapján kell ítélkezniük.
MTI
Az idei év első nyolc hónapjában felére csökkentek a külföldi működőtőke befektetések Romániában, ahol augusztus végéig ezek értéke elérte az 1,126 milliárd eurót - közölte csütörtökön a román központi bank.
MTI
Minden jel szerint 2011-ben sem tartja meg a soron következő ötödik együttes ülését a román és a magyar kormány - írta csütörtökön az Új Magyar Szó című napilap.
MTI
Romániában csak 2020-ra várható, hogy valamennyi háztartás rendelkezni fog internettel. Jelenleg az ország 85 százalékát fedik le a különböző internetszolgáltatók.
MTI
Súlyos rendellenességeket találtak az egészségügyi hatóságok a hétvégén meghalt Hardy Chauncey amerikai kosárlabdázó kórházi ellátásában, és pénzbüntetést szabnak ki a giurgiui kórházra, a mentőkre és az orvosokra - írja az erdélyi Krónika című lap.
hvg.hu
Negyvenezer forintnak megfelelő lejösszegre büntette a román országos diszkriminációellenes tanács azt a román újságírót, aki a román államvasutakon terjesztett egyik lapban Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament alelnökének a meggyilkolására buzdított.
MTI
Romániában november elsejétől elvileg kötelező a téli abroncsok használata, nem tudni azonban ki, mikor és hogyan ellenőrzi a járművek téliesítését, az autóst pedig csak akkor büntetik, ha csúszós úton nyári gumival okoz balesetet.
MTI
Romániában jelentően mérséklődött a szeptemberi éves szintű infláció, elsősorban az élelmiszerárak esésére.
MTI
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa várhatóan elutasítja a román oktatási minisztériumnak az egyetemi multikulturális jelleg biztosítására tett javaslatait - jelentette ki Constantin Copotoiu, a marosvásárhelyi egyetem rektora.
MTI
Románia a tervezett 800 millió lej helyett csupán 117 millió lej (36,6 millió dollár) értékben tudott eladni 11 hónapos lejáratú kincstárjegyeket hétfőn. Az átlagos hozam 6,83 százalékra nőtt az egyéves lejáratú adósságpapírok szeptember 12-i aukcióján kialakult 6,76 százalékról.
MTI
Vasárnap este életét vesztette Chauncey Hardy amerikai kosárlabdázó, akit szombaton éjjel vertek meg egy romániai szórakozóhelyen.
MTI
Romániában 7,4 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, ami gyorsulást jelent a júliusi 5,0 százalékos emelkedést követően.
MTI
Lakossági feljelentés nyomán ezer lejjel bírságolta meg Antal Árpádot az ügyészség, mivel a sepsiszentgyörgyi polgármester a múlt év októberében egy középületről eltávolíttatott egy román nemzeti zászlót, amelyet egy civil szervezet tűzött ki.
hvg.hu
A román kormány új beruházót keres a romániai Kolozs megyébe, ahonnan az év végéig távozni fog a Nokia mobiltelefon-gyártó cég – jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök.
MTI
Romániában 7,3 százalék volt a munkanélküliség augusztusban, vagyis nem változott júliushoz képest, amikor először stagnált egy folyamatos, egy éve tartó csökkenési trendet megszakítva.
MTI
Bukarest 178 csendőrt és rendőrt vezényel haza decemberben Koszovóból - derült ki a román elnöki hivatal hétfői közleményéből.
MTI
Románia egyelőre nem tudja, mikor csatlakozhat a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, de a tárgyalások rámutattak arra, hogy Lengyelország jó barátja Romániának - írta pénteken a romániai sajtó.
MTI