RTL: Innentől esély sincs arra, hogy megtérüljön a napelemes rendszer
Lantos Csaba miniszternek volt egy jó és egy rossz híre. Kezdjük az utóbbival.
Lantos Csaba miniszternek volt egy jó és egy rossz híre. Kezdjük az utóbbival.
hvg.hu
Két munkás halt meg súlyos hiányosságok miatt, ezután indítottak vizsgálatot.
hvg.hu
Volt, akinek a szállodáját körülvette a víz, más a reptéren éjszakázott.
hvg.hu
A KSH adatai szerint az Orom utcában vannak a legmagasabb négyzetméter árak, míg a legkevesebb pénzt Soroksáron kell ingatlanra elkölteni.
hvg.hu
Az egykori katolikus pap az RTL Híradónak azt mondta: „A katolikus tanítás szerint nem baj, ha valaki meleg, de az már igen, ha megéli”.
hvg.hu
A gázolót nem sokkal később megtalálták a rendőrök.
hvg.hu
A mentők néhány percen belül megérkeztek a férfihoz.
hvg.hu
Az Eurostat adatai szerint egy átlagos magyarnak az uniós átlag 72 százaléka jutott fogyasztásra tavaly, ami a románokéhoz képest 16 százalékponttal kevesebb.
hvg.hu
Az állateledelek még az élelmiszereknél is drasztikusabban drágultak: márciusban 62, májusban 51 százalékkal kerültek többe, mint egy éve. Ott tartunk, hogy érdemesebb hatósági áras élelmiszert adni a kutyánknak, még az is olcsóbb, mint az állateledel.
hvg.hu
A 12 éves áldozatot megrángatták, ököllel ütötték és rugdosták, még akkor is, amikor a földön fekve könyörgött. A videóra vett bántalmazás gyorsan terjed a neten.
hvg.hu
Továbbra is sok a bizonytalanság a védőnői hálózat közelgő átalakítása körül. Úgy tűnik, megszűnnek a béren kívüli juttatások, sokan a felmondásukat tervezik.
hvg.hu
Új videó került elő a 2016-os Teréz körúti robbantásról, amelyben két rendőr életveszélyesen megsérült. A robbantásért életfogytiglanra ítélt férfi ügyvédje most a felvételre hivatkozva kér perújrafelvételt.
hvg.hu
Stabil a koszovói zavargásokban megsérült magyar katonák állapota.
hvg.hu
A tankerület szerint a helyzet tarthatatlan, segíteni viszont nem tudnak.
hvg.hu
A büntetésvégrehajtás kisbusza egészen a pályaudvarig viszi az öt fős csoportot Szombathelyen, ahonnan aztán szét is szélednek.
hvg.hu
Az eset a Baranya megyei Mánfán történt, állatvédők feljelentést tettek.
hvg.hu
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást az ügyben.
hvg.hu
A romok alól mentették ki a férfit.
hvg.hu
Velkey György szerint ők megtalálják a megfelelő hangot a kormánnyal.
hvg.hu