Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#részecskegyorsító

MTI Tech

Magyar kutatók tesztelték a Nagy Hadronütköztető utódját

A Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai sikeres tesztet hajtottak végre az első, túlnyomó részben magyar cégek bevonásával készült szupravezető részecskegyorsító mágnes prototípussal a svédországi Uppsalai Egyetemen – közölte a kutatóközpont.

MTI Tech

Az Alpoktól a Juráig érne az új részecskegyorsító

Keleten az Alpokig, nyugaton a Jura-hegységig érne és még a Genfi-tó alatt is futna az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN által fontolóra vett 100 kilométeres részecskegyorsító, amely a nagy hadronütköztető (LHC) helyét venné át sok év múlva.

MTI Tech

Magyarok kutatják az antiprotont, "felhőkkel" kísérleteznek a CERN-ben

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemcsak az elmúlt napokban a Higgs-bozon, az isteni részecske utáni nyomozással foglalkozik. Többek között antianyagot ejtenek csapdába, a felhők képződését kutatják, hogy segítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. Az antiprotonokkal kapcsolatban magyar és japán részvétellel születtek például új eredmények.

MTI Tech

Nagyobb részecskegyorsítót építenének az ősrobbanás kutatói

Nagyobb részecskegyorsítót építenének az ősrobbanás kutatói. Az új szerkezet - a svájci, 27 kilométer kerületű alagútban felépített nagy hadronütköztetővel (LHC) ellentétben - nem egy gigantikus körben, hanem egyenes vonalban gyorsítaná az ütköztetésre szánt részecskéket.

1 2
„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

„Halálsoron érzik magukat” az SK akkugyárainak dolgozói

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

A kormány azzal vádolja az orvostüntetés szervezőit, hogy az ellenzéknek kampányolnak

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

A momentumos Gelencsér Ferenc molinót rakott a Karmelita kordonjára, egy tucat rendőrt hívtak rá

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

Öt állítás a klímaváltozással kapcsolatban, amit érdemes észben tartani

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

A Sziget befogadja a Pride-ot, ha nem tarthatják meg ott, ahol szeretnék

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

5 perc, 300 km: új szintre emeli az autótöltést a BYD

5 perc, 300 km: új szintre emeli az autótöltést a BYD

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

Előfizetett a Spotifyra, mégis reklámokkal találkozik? A hiba nem az ön készülékében van

Az állam- és kormányfők zöld utat adtak Európa újrafegyverzésének

Az állam- és kormányfők zöld utat adtak Európa újrafegyverzésének

A címlapról ajánljuk