#Samsung



Már a hűtője is lehet okos

Egy új "okoshűtő" különböző alkalmazások révén segít tulajdonosának a receptkeresésben, a bevásárlólista összeállításában és a benne lévő termékek lejárati dátumának megjegyzésében.





Nagy dobásra készül a Samsung

Alig zárta be kapuit a CES 2013 Las Vegasban, a figyelem egy újabb nemzetközi seregszemle, a barcelonai MWC felé fordul. Itt is jó pár érdekességre számíthatunk. A Samsung – nem meglepő módon – ezúttal is az Apple-t „támadja”.



Itt a hajlított kijelzős Samsung mobil

Hajlított OLED kijelzős mobil prototípust és külön hajlítgatható kijelzőt mutatott be a Samsung a Las Vegasban tartott CES 2013 szórakoztatóelektronikai kiállításon.



Dől a pénz a Samsung mobilokból

A Samsung saját becslései szerint a tavalyi év utolsó negyedévében rekord mennyiségű hasznot sikerült összehoznia az okosmobilos eladásokból.


Itt a Samsung teljesen újfajta tévéje

A Samsung Las Vegas-i sajtótájékoztatóján kiderült, mit is harangozott be a cég néhány napja úgy, mint a jelenben létező jövő tévéjét. Palatábla kinézet, négymagos processzorerő.



Jöhet az olcsóbb iPhone

Szakértők szerint az Apple akár egy olcsóbb iPhone-nal is megjelenhet az alsóbb kategóriás készülékek piacát megcélozva, ahogy azt az iPaddel is tette - írja a Portfolio.hu. Van, aki úgy gondolja, hogy néhány hónapon belül már jöhet az iPhone mini.



Új rendszerű mobilokat dob piacra a Samsung

A rengeteg androidos és a néhány Windows Phone-t futtató modell mellett több Tizen operációs rendszerrel ellátott mobilt is piacra dob idén a Samsung - írja a dél-koreai elektronikai vállalat bejelentésére hivatkozva a Bloomberg.




Meglepő Samsung-tervek 2013-ra

Az év vége felé közeledve már mindenki javában szövögeti terveit a következő esztendőre. Nincs ez másképp a Samsungnál sem, legfeljebb a szokásosnál meghökkentőbbek ezek az elképzelések.