Balotelli miatt aggódik Prandelli, de optimista
A balhés csatár továbbra is küzd azzal a sérüléssel, melyet a szombati tréningen szedett össze egy rúgásnak köszönhetően. Az orvosok mindent elkövetnek azért, hogy siettessék a felépülését.
A balhés csatár továbbra is küzd azzal a sérüléssel, melyet a szombati tréningen szedett össze egy rúgásnak köszönhetően. Az orvosok mindent elkövetnek azért, hogy siettessék a felépülését.
hvg.hu
Thomas Rosicky és Petr Cech kisebb sérüléssel bajlódik, így még nem biztos, hogy pályára léphetnek a ma esti lengyelek elleni sorsdöntő összecsapáson.
hvg.hu
Sérülése nem jött teljesen rendbe, ezért Szávay Ágnes nem indul a június 25-én rajtoló wimbledoni teniszbajnokságon sem.
MTI
Sérülés miatt kellett a cseh-görög labdarúgó-mérkőzés félidejében lecserélni Tomás Rosickyt, a csehek csapatkapitányát az Európa-bajnokságon.
MTI
Megműtötték Augsburgban a görög Avram Papadopuloszt, aki a labdarúgó Európa-bajnokság pénteki, varsói nyitómérkőzésen szenvedett súlyos térdsérülést.
MTI
Megsérült a futballpályán az izraeli kormányfő - jelentette kedden a Maariv című izraeli napilap. A politikusnak elszakadt egy ín a bal térdében - írta a The Guardian és a UPI washingtoni székhelyű hírügynökség.
MTI
Nagy valószínűséggel 8-12 hónapnyi kényszerpihenő vár Derrick Rose-ra, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Chicago Bulls vezéregyéniségére.
MTI
Betonvasköteg zuhant egy munkásra kedd este a fővárosi Árkád 2 építési területén az Örs vezér téren - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
MTI
Eltört lovagláskor Tibolya Péter kulcscsontja, emiatt befejezte szereplését a magyar csapat a római öttusa-világbajnokság férfi váltóversenyében kedden.
MTI
Két személygépkocsi ütközött össze Hévízen az Ady és a Széchenyi út kereszteződésében, a balesetben hárman sérültek meg - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
MTI
Két ember megsérült abban a tűzben, amely egy tízemeletes társasház egyik lakásában keletkezett a kora reggeli órákban, Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
MTI
Vádlisérülés miatt legalább tizenöt napig nem játszhat Xavi, a Barcelona labdarúgócsapatának irányítója.
MTI
Ebben az idényben már aligha léphet pályára Hernanes, az olasz labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló Lazio játékmestere.
MTI
Befejezte versenyzői pályafutását az osztrák Hans Grugger, aki hatalmasat bukott és életveszélyesen megsérült tavaly január 20-án, a férfi alpesi sízők Világkupa-sorozatának kitzbüheli lesiklóedzésén. Azért vonul vissza, mert nem tudja már rendesen mozgatni a jobb lábát, az elmúlt tizenöt hónapban elvégzett rehabilitáció ellenére sem.
MTI
Kártérítést követel munkáltatójától egy nő Ausztráliában, amiért megsérült szeretkezés közben - bár a sérülést nem amiatt szenvedte el, éppen munkahelyi kiküldetésen volt.
MTI
Liftaknába zuhant egy idős férfi egy debreceni lakóházban.
HavariaPress
A négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi sérülései könnyebbnek bizonyultak, így az ellátását követően átszállították őt a rendőrségre, ahol a kihallgatása jelenleg is tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője péntek este.
MTI
Megfizettethetik a kórházi ellátásukat azokkal, akik védősisak nélkül síelnek és így szenvednek balesetet - mondta ki egy bíróság Németországban.
MTI
Életveszélyesen megsérült lovagi tornán egy 23 éves férfi Németországban: sisakjának szemrésén keresztül karddal szúrták ki a szemét.
MTI
Várhatóan nem számíthat következő mérkőzésein Miroslav Klose játékára a Lazio labdarúgócsapata.
MTI