Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Várhatóan hat hónapot ki kell hagynia Marc Muniesának, a spanyol bajnoki ezüstérmes Barcelona labdarúgójának, aki a csapat keddi barátságos találkozóján szenvedett súlyos sérülést.
A klub bejelentése szerint a 20 esztendős védő térdszalagja sérült meg a német élvonalbeli Hamburg vendégeként 2-1-re megnyert találkozón, mellyel a hazai csapat fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepelték.
A Barcelona kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be a csapat új vezetőedzője, Tito Vilanova, aki nem számíthatott az Európa-bajnokságon szerepelt játékosaira, továbbá az együttes legnagyobb sztárjára, a sérült Lionel Messire sem.
A találkozó góljait Tolgay Arslan, illetve Dani Alves és Gerard Deulofeu szerezték.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.